kapubanner for mobile

Seres Attila lett a Scitec ügyvezető igazgatója

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Scitec Magyarország Kft. irányítását a korábbi pénzügyi igazgató, Seres Attila vette át - írják közleményükben.

Seres Attila a Debreceni Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd a General Electric-nél, a Magyar Telekomnál és a Graphisoft-nál dolgozott különböző vezető beosztásban. 2014-től a Scitec Kft. pénzügyi igazgatójaként folytatta pályafutását.

Seres Attila nemcsak pénzügyi területen segítette a Scitec dinamikus fejlődését. Nevéhez fűződik többek között a Scitec Institute tavaly szeptemberi elindítása, amelynek ügyvezetőjeként egyedülálló intézményt hozott létre. A sport- és táplálkozástudományi intézet ma már csaknem négyszáz élsportolóval dolgozik együtt a fővárosban és Győrben, köztük olyan - a 2020-as tokiói olimpián is éremesélyesként induló - világklasszisokkal, mint Hosszú Katinka, Baji Balázs és Cseh László, akik szintén az intézet szakemberei által összeállított, speciális étrendet fogyasztják.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek