Sok ingázó magyar dolgozó rekedhet Ausztriában
Többen is a kiszámíthatatlan ideig tartó fizetetlen szabadságtól tartanak, ezért inkább nem jönnek haza.
„Ennek ellenére tudom, hogy mindenki nyugtalanul várja majd, hogy mielőbb hazamehessen, ha ott reked, és gyorsan elfelejti, hogy pénteken például azon bosszankodtunk munkából hazafelé, hogy a soproni határon a négyből csupán egy kapu volt nyitva, holott elegendő rendőrt vezényeltek ki, nyolcat vagy kilencet, de hiába, ha egy kérdezett, a többi meg nézte, ezért két óra alatt tettem meg hat kilométert, amit naponta nem lehet sokáig csinálni” - mondta.
„Az egyik kollégám már a múlt hétvégét is kint töltötte, mert attól tartott, hogy mire visszamegy Bécsbe, az osztrákok lezárják a határt. Ettől többen is féltünk, de hazajöttünk, mert nehéz lenne a családot hosszú időre elhagyni. A jövőt illetően azonban nagyon tanácstalanok vagyunk” - nyilatkozta a lapnak az egyik ausztriai fuvarozó társaságnál dolgozó magyar gépkocsivezető.
Népszava
fotó: MTI/Filep István
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk
- 14. havi fizetés és stabil élet: ezekre a magyar szakemberekre vadászik Ausztria 4 hónapja
- Nyugdíjügyek határok nélkül: közös tanácsadás Ausztriában dolgozóknak 9 hónapja
- Mennyire elégedettek az Ausztriában dolgozó és élő magyarok? 10 hónapja
- Kinek jár özvegyi nyugdíj külföldön? Így változnak a szabályok országonként 11 hónapja
- Egyre több vállalat megy csődbe ebben a szomszédos országunkban 11 hónapja
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 1 éve
- A magyar, német, török és román állampolgárságú foglalkoztatottak száma Ausztriában 1 éve
- Ennyit lehet keresni Ausztriában 1 éve
- A magyar ingázók miatt betonakadállyal zártak le egy utat Ausztriában 1 éve
- Magyar idénymunkások vesztették életüket egy ausztriai autóbalesetben 1 éve
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 2 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?