Sok tragédát okoznak a kialvatlan sofőrök - miért?
Az elmúlt napokban több súlyos közlekedési baleset is történt közvetlenül az autópályákat követő útszakaszokon. Nagy valószínűséggel a vezetők fáradtsága, kialvatlansága eredményezte a baleseteket. A sofőrök szerint a tachográfok bevezetésétől szaporodott meg a tragédiák száma - adja hírül a Magyar Rádió.
A Krónika által megkérdezett közlekedési pszichológus szerint a tragédiákban szerepe lehetett a szélsőséges időjárásnak, a folyamatos frontváltozásnak is. Bilkei Pál felhívta a figyelmet arra, hogy a hirtelen időjárás-változás komolyan befolyásolja a járművezetők éberségét, figyelmét, a legjobb védekezés pedig a sebesség csökkentése.
A csütörtöki Napközben vendége Mikulás Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság osztályvezetője és Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestületének főtitkára volt. A szakértők emlékeztettek arra, hogy a gépkocsivezetők munkája ma már méterről méterre nyomon követhető a menetíró készülékekkel, a tachográfokkal, és ezeket a korongokat rendre ellenőrzik is. A betelefonáló kamionsofőr szerint azonban az elalvásos balesetek éppen 2003-tól, a tachográfok bevezetésétől szaporodtak meg, mert az új előírások egyszerűen nem alkalmazkodnak a sofőrök bioritmusához. Az NKH szakértője ezzel nem értett egyet, szerinte az előírt vezetési és pihenő idő, illetve annak ritmizálása mögött komoly szakértői munka áll, a balesetek oka pedig éppen hogy a "túlvezetés".
Dittel Gábor és a műsorban megszólaló, külföldre is járó buszos cég tulajdonosa is megemlítette viszont, hogy érdemes lenne jobban figyelni a gépkocsivezetők képzésére. A gépkocsivezető azt is hozzátette, kevesen tudják ugyan, de sok függ attól is, milyenek az utasok, ha ugyanis "macerások", az jócskán meg tudja nehezíteni a sofőr életét is.
Magyar Rádió

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?