Spanyolország a négynapos munkahetet teszteli
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kísérleti projektben 200 cég 3-6 ezer dolgozója vehet majd részt, a cégek támogatást is kapnak.
Spanyolország a világon az elsők közt vezeti be kísérleti jelleggel a négynapos munkahetet - írja a The Guardian. A kormány engedélyezte a projektet azoknál a cégeknél, melyek érdeklődtek iránta. „A heti 32 órás munkahéttel korunk valódi vitájához érkeztünk el. Ez olyan ötlet, aminek eljött az ideje” - mondta Iñigo Errejón, a Más País párt elnöke. A projekt pontos részleteit még nem dolgozták ki, a párt javaslata szerint három éven át vizsgálnák a rövidített munkahét hatásait, és ötvenmillió euróval támogatnák a résztvevő cégeket, hogy csökkentsék kockázatukat. A kísérletben 200 cég 3-6 ezer dolgozója vehet majd részt, és akár már ősszel elindulhat.
The Guardian
fotó: pexels
The Guardian
fotó: pexels
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?