kapubanner for mobile

Szakértő: garantálható a nyugdíjak reálértékének növekedése

Ha a vártnál magasabb lesz az infláció, akkor a kormány biztosítani fogja az infláció mértékével megegyező emeléseket.

Szakértő: garantálható a nyugdíjak reálértékének növekedése-

2024-ben is garantálható a nyugdíjak reálértékének növekedése, hiszen a kormány jövőre is az infláció mértékével megegyező, hat százalékos emelést hajt végre, februárban is lesz - már emelt összegű - 13. havi nyugdíj és nyugdíjprémium is várható - mondta Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap este. Beszámolt róla: 2010 óta - gazdasági válságok ellenére is - mintegy húsz százalékkal növekedett a magyar nyugdíjak reálértéke, vásárlóértéke a kormány intézkedéseinek, így a nyugdíjemeléseknek, a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetésének, a nyugdíjprémiumoknak köszönhetően.

A jövő évi költségvetésbe a becsült infláció mértékével megegyezően hat százalékkal emelkedő mértékű nyugdíjak kifizetését, és az ugyanilyen mértékben emelkedő 13. nyugdíj kifizetését tervezte be a kormány, valamint - amennyiben 2024-ben a GDP-növekedés is a várt négy százalék környékén lesz - nyugdíjprémiumra is számíthatnak az ellátásra jogosultak - emelte ki. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben az infláció jövőre magasabb lesz a most vártnál, akkor ezt visszamenőleges hatályú korrekció követi majd, azaz a kormány biztosítani fogja az infláció mértékével megegyező emeléseket a nyugdíjasok számára - mondta.

 

MTI

fotó: unsplash

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk