kapubanner for mobile

Száz új munkahely a Kőröstej kibővített sajtüzemében

Átadták a Kőröstej cégcsoport sajtüzemének új üzemrészét csütörtökön Hajdúböszörményben. A beruházás száz új munkahelyet teremt a városban.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az új üzemcsarnok átadásakor elmondta: a 850 milliós beruházással száz új munkahelyet teremtenek a városban, a termelés az év végére 20 százalékkal nőhet. Kezdetben évi 1,5-2 ezer, később 3-4 ezer tonna sajtot állíthatnak elő.
Szijjártó Péter sajtokat néz. Tőle balra Riad Naboulsi, a Kőröstej cégcsoport vezetője. Fotó: MTI

A politikus hangoztatta: a magyar élelmiszeriparnak van keresnivalója az arab világban, ezt bizonyítja a Kőröstej cégcsoport is, amely évi 21 ezer tonnás sajttermelésének kétharmadát értékesíti a külpiacokon, elsősorban az arab országokban. A Kőröstej augusztustól egy éven át kizárólagos sajtbeszállítója a jordániai hadseregnek – tette hozzá.

A kormány keleti nyitás stratégiáját az államtitkár sikeresnek nevezte, mondván, „nem ígértünk a levegőbe”, hiszen az elmúlt két évben az élelmiszerexport az Egyesült Arab Emírségekbe 35 százalékkal nőtt, míg Katarba a kivitel 3,5, Kuvaitba pedig 1,5-szeresére emelkedett.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a magyarországi sajttermelés egyharmadát adta tavaly a Kőröstej négy vállalata. A magyar termelő szektorban az élelmiszeripar szerepét kulcsfontosságúnak nevezte, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy csakis a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával lehet versenyképes a magyar élelmiszeripar az exportpiacokon.

Kiemelte, hogy a cégcsoport hajdúböszörményi tagja, a Wassim Kft. üzemébe kizárólag környékbeli termelők szállítják a tejet, naponta 300 ezer litert használ fel az üzem.

„Magyarország célja, hogy a legerősebb országok között legyen a válság elmúltával, ehhez a mostani időszakra lehetőségként kell tekinteni, több lábon kell állni, nyitni kell a rohamosan fejlődő térségek felé” – húzta alá az államtitkár, aki a kormány segítségét ígérte a Kőröstejnek ahhoz, hogy 3-5 éven belül az EU legnagyobb sajtexportőre legyen az arab világban.

Kiss Attila (Fidesz-KDNP), Hajdúböszörmény polgármestere a foglalkoztatottság és az adóbevételek növelését mondta a fejlesztés legfontosabb hozadékának, és megemlítette, hogy még Dohában is találkozhatnak a vásárlók városuk nevével a termékeken.

Riad Naboulsi, a Kőröstej vezetője közölte: a négy telephelyen összesen nyolcszáz embert foglalkoztató cégcsoport új üzemében a legkorszerűbb technológiával új típusú sajtokat is fognak gyártani. A 850 milliós fejlesztéshez - amelynek keretében egy új szennyvíztisztítót is építettek - 425 milliót nyertek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap kereteiből - ismertette.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk