kapubanner for mobile

"Százéves háborút" is vállalnak a sztrájkolók

A helyzet változatlan, szerdán sem közeledett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV álláspontja az érdekképviselet által követeltek ügyében, az egyeztetést pénteken 9 órakor folytatják.

images

A tárgyalás után Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke nem zárta ki, hogy a pénteki tárgyalásig ismét beszüntetik a munkát. Arra a kérdésre, hogy ezt meddig lehet folytatni azt válaszolta: "a százéves háború is 100 évig tartott".

Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője kérdésre válaszolva elmondta: klasszikus alku azért sem kezdődhet, mert a MÁV a szakszervezet jelenlegi igényénél kisebb összegű követeléseket sem tud teljesíteni. Bárány Balázs és a társaság szóvivője kérdésre válaszolva egyaránt megerősítette, hogy a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat február 14-én felkért közvetítője, Herczog László még nem tudott megfogalmazni számukra olyan kompromisszumos javaslatot, amely lehetővé tenné az álláspontok közelítését. Sigulinszki Tibor ezt kiegészítette azzal, hogy a MÁV-nak nem áll módjában a követeléseket teljesíteni.

Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta, hogy a VDSZSZ már nem tartja fenn azt a hétfői vállalását, miszerint hozzájárulnának az általuk még elégségessé szolgáltatásnak ítélt vonatokon kívül további vonatok közlekedéséhez is, ha azokat a nem sztrájkoló dolgozók segítségével tudná elindítani a MÁV.

A VDSZSZ követelése, amelynek érvényesítése érdekében február elsejétől határozatlan idejű sztrájkot kezdett arra vonatkozik, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 35 ezer vasutas dolgozó kapjon személyenként nettó 250 ezer forintot. A másik követelés, hogy körülbelül 14 ezer munkavállaló, a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. dolgozói a már felajánlott 6,9 százalékon kívül 10 százalék többlet bérfejlesztésben részesüljenek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek