Székely pékség terjeszkedik London környékén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA London melletti Lutonban nyitott pékséget Diószegi László, sepsiszentgyörgyi pékmester. Naponta kezdetben 300-400 székely krumplis kenyeret sütnek majd, de hamarosan a tízszeresét szeretnék majd.
Diószegi László az angliai vállalkozást decemberben indította, és londoni román és lengyel üzletekkel sikerült eddig üzleti kapcsolatot kialakítaniuk. A vásárlóik eleinte a román és magyar közösséghez tartozók köréből kerültek ki, de a vevőkörük folyamatosan bővül.
A pékmester hozzátette, a termékskála kibővítésére és napi 3-4 ezer kenyér gyártására készülnek Angliában. Megjegyezte, a kenyérlisztet Magyarországról, a burgonyát Németországból szállítják a lutoni pékségbe.
Diószegi László 1994-ben két alkalmazottal indította sepsiszentgyörgyi pékségét, ma 160 alkalmazottal napi 25 tonna kenyeret gyárt. Tavalyi éves forgalma megközelítette a 23 millió lejt (1,53 milliárd forint). A Diószegi pékség termékei Románia 12 megyéjében, Bukarestben és Kolozsváron is megvásárolhatók.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek