kapubanner for mobile

Székely Tamás az OEP élén

Székely Tamást nevezték ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár élére. Az orvos végzettségű szakember korábban a járóbeteg-szakellátás reformjának miniszteri biztosaként tevékenykedett - tudatja a Világgazdaság.

Székely Tamás 1979-1996 között sebészként és érsebészként kezdte karrierjét a klinikumban, majd a Balassa János Kórház igazgatói posztjáról került először, 1996-ban az OEP-hez, ahol a finanszírozási főosztályt irányította.

2005-2006 között léptették elő az OEP főigazgató helyettesévé, amely minősítésben az egészségügyi intézmények finanszírozási feladatait dirigálta, miközben a gyógyszer- és gyógyászati segédeszközökkel foglalkozó főosztályok is hozzá tartoztak. Mindeközben egészségügyi menedzser diplomát is szerzett a Közgazdasági Továbbképző Intézetben, majd elvégezte az EMKA gyakorló egészségügyi menedzserképzőt is - járt utána a Világgazdaság.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek