Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője
1829 fős átlagos statisztikai létszámával a Pensum Group Nyrt. bekerült a 10 legnagyobb hazai cég közé a Budapest Business Journal munkaerő-kölcsönzőkről szóló listáján. A Pensum az egyetlen HR szolgáltató, amelyet a Budapesti Értéktőzsdén jegyeznek. Dr. Hadházy Tamás igazgatósági elnököt egyebek mellett a kölcsönzési piac tavalyi évéről és az idei kilátásokról kérdeztük.
Milyen évet zárt tavaly a kölcsönzői szektor és azon belül önök?
A kölcsönzői iparágra jellemző volt tavaly a megrendelésállományok, a létszámok és a nyereség csökkenése. Nekünk a tavalyi év első fele jól sikerült, a második félévben valamelyest visszaestek a megrendelések.
Milyennek látja az idei évi kilátásokat?
Gyengék a beruházási adatok, sok a kockázat a világgazdaságban és a hazai gazdaságban egyaránt, a politikai és szabályozói bizonytalanság növeli a kérdőjelek számát. Erre adódik rá a szabályozói bizonytalanság. Azt látom, hogy a cégek kivárnak, ez egy nagyon nehezen tervezhető év.
Miben érzékel bizonytalanságot a szabályozás részéről?
Gyakran és gyorsan változnak a szabályok, amihez rendkívül nehéz alkalmazkodni. Ez nem csak az én véleményem, hanem általános vélekedés a piacon. A mi ágazatunkból egy példa: 2024 végén a kormány napokon belül jelentősen szűkítette, és gyakorlatilag a Fülöp-szigetekre korlátozta a vendégmunkások behozatalát. 2022-től vagyunk minősített kölcsönző, toborzási kapacitást építettünk ki a a Fülöp-szigeteken kívül Vietnámban, Kirgizisztánban, Kazahsztánban, ami költséges és időigényes folyamat volt. Most csak a Fülöp-szigetekről tudunk behozni munkavállalókat.
Csökkent az igény a vendégmunkásokra?
Az igény valamelyest csökkent, ráadásul több lett a bürokratikus akadály. Tudomásul kell vennünk, hogy a gazdasági és a szabályozói gondolkodás különböző. A jogalkotó fontosnak tartja, hogy a vendégmunkások két év után távozzanak az országból. Gazdaságilag azonban nem racionális és kockázatnövelő, ha egy a cégbe, a munkahelyi környezetbe beilleszkedett, értéket termelő vendégmunkásnak két év után távoznia kell és egy újjal kell pótolni, aki még nem járt Magyarországon.
Milyen területeken ment jobban a kölcsönzés?
Az utóbbi években nagy hangsúlyt helyeztünk a kis- és középvállalati ügyfélkörünk bővítésére. Megrendelésben ez a kör erős maradt, az iparágak közül pedig a turizmus, a vendéglátás, a mezőgazdaság, a kereskedelem és a logisztika teljesített jobban. Igaz, utóbbi kettőben már látszanak a visszaesés jelei.
Foglalkoznak ausztriai és németországi kölcsönzéssel is. Megy-e a magyar munkavállaló Nyugat-Európába?
2015-2023 között lassult a magyar munkavállalók nyugatra áramlása. Részben a feszes magyar munkaerőpiacnak, a növekvő fizetéseknek, a kata adózási lehetőségnek köszönhetően. Az utóbbi évek magas inflációja, a kata kvázi megszüntetése, a kevesebb hazai munkalehetőség azonban egyre többeket sarkall arra, hogy Nyugat-Európában keressenek állást. Ugyanakkor kevesebb a lehetőség az alacsony képzettségűeknek, nagyobb a verseny az EU keleti tagállamainak vendégmunkásai között, ráadásul a német állam támogatja azokat a cégeket, amelyek ukrán menekülteket foglalkoztatnak.
Kiknek könnyebb elhelyezkedni német nyelvterületen?
Továbbra is keresettek a képzett szakmunkások. Például Németországban nagy az igény fém-, villamosipari szakmunkásokra - hegesztő, esztergályos, villanyszerelő - idősgondozókra, egészségügyi szakdolgozókra. A németeknél nem elég az angol, kell a kommunikációs szintű némettudás munkavédelmi okokból is, ami erősen szűri a magyar jelölteket.
Mennyire kell gyorsnak lenni a toborzásban? Akadnak cégek, amelyek egy személyes toborzónap végén már munkaszerződést is aláíratnak a jelöltekkel.
A gyorsaságnál fontosabbnak tartom, hogy a munkavállaló megértse a pozíció tartalmát és elköteleződjön a munka iránt. Figyelünk arra, hogy elmagyarázzuk a jelöltnek a munkakört, bemutassuk a munkakörnyezet, összekapcsoljuk az ő igényeit a mi elvárásainkkal. Persze fontos a gyorsaság is, de a gyorsan aláírt szerződés önmagában nem garancia arra, hogy a munkavállaló másnap meg is jelenik a munkahelyen.
Miben látja az erősségeiket?
Egyedüli HR szolgáltató vagyunk az országban, amelyet a Budapesti Értéktőzsdén jegyeznek. A tőzsdei jelenléttel járó előnyöket nyújtjuk ügyfeleinknek, munkavállalóinknak vállalatvezetésben, szabályozottságban, transzparenciában. Erősségünk, hogy alkalmazkodóképesek vagyunk, gyorsan tudunk reagálni a változásokra, az ügyféligényeket maximálisan kielégítjük. Nagy hangsúlyt helyezünk a digitalizációra, jelentős fejlesztéseket hajtunk végre ebben.
Mire fókuszálnak 2026-ban?
A jelenlegi piaci helyzetben a diákmunkában és a nyugdíjas foglalkoztatásban látunk növekvő potenciált, a kölcsönzésben inkább stagnálással számolunk. Nagy erőket fektetünk a magyar munkaerő-tartalék kiaknázására, elsősorban a magyar munkaerőre építünk. Ebben tradicionálisan erősek vagyunk, sokáig csak magyarokat foglalkoztattunk.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Budapest Business Journal iparági toplistáján a flottakezelőknél magasan az élen az Ayvens Magyarország, amely 2024-ben 89 milliárd forintos... Teljes cikk
A legnagyobb dobogós cégek körében nincs változás, a Santa Fe magasan vezet és árbevétele benézett a milliárd forint fölé a Budapest Business... Teljes cikk
Nagy előnnyel vezeti a nyugdíjas szövetkezetek listáját a Szomszédok. Egy hellyel előrelépett és második a ProAktív, harmadik helyre csúszott a... Teljes cikk
- Itt vannak a legnagyobb egészségpénztárak 1 hónapja
- Ők adnak tanácsot a vezetőknek: itt a legnagyobbak listája 1 hónapja
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 2 hónapja
- Ez a cég uralja a flottakezelők piacát 2 hónapja
- LIWO Group néven folytatja tevékenységét a B+N Csoport 2 hónapja
- Ők segítik a külföldi költözést: itt a legnagyobb relokációs cégek listája 2 hónapja
- Business Analyst 2 hónapja
- Turbulens piac: stabilabb, hatékonyabb működést eredményezhet a kiszervezés 2 hónapja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 3 hónapja
- Ők számfejtik a béreket: tovább nőttek a legnagyobbak a listán 3 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?