Széll Kálmán Terv 2.0 - súlyos ellentmondások az oktatási részben?
Az LMP szerint a Széll Kálmán Terv 2.0 oktatási része "valóságtól elrugaszkodott fikció", amely súlyos ellentmondásokat tartalmaz - jelentette ki szombati budapesti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes.
A politikus hangsúlyozta, hogy a dokumentum a hátrányos helyzetűek felemelését határozza meg célként, miközben a közoktatási törvényben szerepel a Híd program, amely - Osztolykán Ágnes véleménye szerint - "nagyon komoly szegregációs elem". Hozzátette, hogy a Nemzeti alaptanterv is "keretek közé szorítja" a tanárokat, akik így csak nehezen tudják megjeleníteni azokat a saját módszereiket, amelyekkel valóban képesek lennének a hátrányos helyzetű fiatalokon segíteni.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tervezetben szerepel az iskolai lemorzsolódás csökkentése, illetve megállítása, miközben "mindannyian tudjuk ebben az országban, hogy ez a kormány volt az, amely 16 évre szállította le a tankötelezettségi korhatárt, munkanélküli fiatalok tömegét eresztve ezzel az utcára".
Az LMP-s képviselő azt is hangsúlyozta, hogy ma rendkívül nehéz minőségi tudás nélkül munkát találni, miközben a szakképzés időtartamát az arról szóló törvény három évre szűkíti le. Kitért arra is, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0 egyes részeiben a felsőoktatás bővítéséről beszél, miközben a "keretszámok csökkentek", később viszont az anyagban leírják, hogy 30 milliárd forintot fognak kivonni az oktatási ágazatból.
Az LMP üdvözli, hogy az oktatást is felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) élén csere történt, mert eddig azt látták, hogy a Nefmi mamuttárcaként működött és kevés ügyben képviselt markáns álláspontot - válaszolta Osztolykán Ágnes egy kérdésre. Hozzátette, bíznak abban, hogy a Réthelyi Miklóst váltó Balog Zoltán a "sarkára áll", és az oktatás vagy a társadalmi felemelkedés kérdéseiben a kormány politikáján belül is meghatározó álláspontot fog képviselni.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 1 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hónapja
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?