Szépkorúaknak is jár a digitális világ
Az eVITA Nemzeti Technológiai Platform (eVITA NTP) és a Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMKlaszter) vezetői (Somody Imre, Alföldi István és Pukler Gábor) a mai napon megállapodást írtak alá a két szervezet közötti együttműködés megerősítése érdekében - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
"Az infokommunikációs technológiák alkalmazása jelentős segítséget nyújt az előre látható problémák hatékony megoldásában. Ehhez azonban széles körben elfogadott stratégiára, fejlesztési programokra és mindenekelőtt együttműködésre van szükség." - emelte ki Somody Imre, az eVITA NTP Stratégiai Testületének elnöke. "A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) által a civil társadalom iránti szakmai felelősségvállalás tudatában indított Digitális Esélyegyenlőség programban kiemelt szerepe van az eVITA NTP-nek." - mondta Alföldi István, a program operatív irányítását végző NJSZT ügyvezető _ igazgatója.
"A folyamatos infokommunikációs fejlesztések révén létrejövő újabb és újabb szolgáltatások, alkalmazások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az egyes ember jobb életminőségben és egészségben töltse öregkorát, önállóságát megőrizve. Az életkor előrehaladtával jelentkező emlékezeti, látási, hallási és mozgási problémák enyhítésére újabb és újabb innovatív infokommunikációs megoldások jelennek meg." - hangsúlyozta Pukler Gábor, az MMklaszter elnöke.
"A Mobilitás és Multimédia Klaszterben kiemelt kutatás-fejlesztési területként jelennek meg az életvitelt támogató infokommunikációs megoldások, amelyekkel a klaszter tagok közel egyharmada foglalkozik. A klaszter tagok egy csoportja jelenleg az időskorúak biztonságos életvitelét támogató távmonitorozó rendszer kifejlesztését készíti el." - említette Pukler Gábor az MMklaszterben e területen zajló konkrét K+F tevékenységgel kapcsolatban. Az Európai Unió több tagországa már 2003 óta szorgalmazza, hogy induljon ún. közös program az ambiens (infokommunikációs) rendszerekkel segített életvitel témakörében, amelyre az Európai Szerződés 169. cikkelye lehetőséget ad. Több éves előkészítés után, 2008. április végén elindult az AAL Közös Program, amelyre az MMklaszter és az eVITA leginnovatívabb társaságai közös kutatás-fejlesztési projektet készítenek el.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Az X generáció a titkos fegyver a munkahelyi szakadékok áthidalására? 2 hónapja
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 2 hónapja
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végétől 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végén 3 hónapja
- Ezek a számok sokat elárulnak a magyar munkahelyek jövőjéről 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év első munkanapjain 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év legvégén és 2026 elején 4 hónapja
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 4 hónapja
- Új rendszer jön: ezért dolgozik majd több elítélt a vasútállomások környékén 4 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?