Szeptembertől megemelik a pedagógusok bérét
Az új tanév elején az életpályamodell bevezetésével együtt emelik a pedagógusok bérét - jelentette be Balog Zoltán. A béremelésnek azonban csak a fele lép életbe szeptembertől, a másik felét a következő évre ígérik - ez a PDSZ szerint igazságtalan a tanárok megnövelt óraszáma mellett.
Elképzelhető, hogy a fennmaradó részt jövő január 1-jével és jövő szeptember 1-jével, tehát két ütemben rendezik, de az is lehet, hogy egy ütemben, vagy január 1-jén, vagy szeptember 1-jén kapják meg a pedagógusok.
A miniszter példaként említette, hogy egy harminc éve dolgozó pedagógus esetében összesen mintegy 110 ezer forintos béremelést jelent az életpályamodellel bevezetése. A béremelés mértéke attól függ, eddig hány évet töltöttek a pedagógusok a pályán, illetve attól, hogy milyen a végzettségük - tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta: a béremelés mindenkire vonatkozik, a pedagógiai szakmai és szakszolgálatokban dolgozókra is, tehát mások mellett a logopédusokra, az iskolapszichológusokra és pályaválasztási tanácsadókra, valamint természetesen az óvónőkre, közülük pedig a középfokú végzettségűekre is.
PDSZ: egyszerre vezessék be a pedagógus-életpályamodell minden elemét!
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kéri a kormánytól, hogy egyszerre vezesse be a pedagógus-életpályamodell minden elemét - közölte Mendrey László, a PDSZ elnöke vasárnap a béremelés hírére reagálva.
Mendrey László annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a pedagógus-életpályamodellhez hozzátartozik nemcsak a munkaterhelés növekedése és munkájuk minősítése, hanem a béremelés is. Ezzel összefüggésben az érdekvédő meglepőnek nevezte Balog Zoltán bejelentését, miszerint a kormány a béremelést két részletben kívánja végrehajtani, szeptember elsejei, illetve jövő évi ütemezéssel, miközben a terhelésük már ez év szeptemberétől növekszik.
A szakszervezet álláspontja szerint az életpályamodellt azért kell módosítani, mert annak minden eleme kizárólag egyszerre, azonos időpontban vezethető be. Nem elfogadható ugyanis, hogy a pedagógusok terhelése nő szeptembertől, de az ehhez törvényileg rendelt bérnek most csak a felét kapják meg, a többit később - érvelt.
A PDSZ elnöke emlékeztetett arra: az életpályamodell alapján a pedagógusoknak heti 22 tanórájuk lesz, azonban további négy órában kell egyéb foglalkozásokat, például szakkört tartaniuk, illetve ügyelniük az iskolában - anélkül, hogy túlóradíjban részesülnének -, összesen pedig heti 32 óra erejéig lesznek beoszthatóak.
Mendrey László korábban, pénteki budapesti sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy egyre csökken a bérrendezésre szánt keret, előbb 70 milliárdot, aztán 60,5 milliárd forintot lehetett hallani, s most legújabban már csak 30-40 milliárdot 2013-ra vonatkozóan. Ez az összeg ráadásul még mindig nem szerepel a büdzsében - mutatott rá.
Ez nem a kormány adománya, kegye, hanem társadalmi erőfeszítés eredménye, ez jár a pedagógusoknak - mondta az érdekvédő.
PSZ: megszűnik a túlóradíj
A szakszervezetek fontos követelése teljesül a minden pedagógusra kiterjedő béremeléssel, amelyet nemcsak a tanárok, hanem a pedagógiai szakszolgálatok és a szakmai szolgálatok munkatársai is megkapnak - reagált Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke vasárnap a hírre.
Galló Istvánné szerint a szeptemberi béremelés a korábban híresztelt januárival szembeállítva "a semmihez képest mindenféleképpen több", azonban csak a pontos számítások mutatják majd meg, hogy az egyes kollégák számára mekkora összeget jelent.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az életpályamodell bevezetésével megszűnik a túlóradíj kifizetése, ezáltal megeshetne, hogy egyesek a most szeptemberi béremeléssel mindössze az eddigi túlóradíjukat kapnák meg. Felmerült, hogy javasolják majd a túlóradíjak fokozatos kivezetését, hogy ne fordulhasson elő, hogy a rendszeresen túlórázók rosszul járnak a béremeléssel.
Hozzátette: az eseti helyettesítést sem fizeti majd az új rendszer, ezt a heti 26, illetve 32 óra terhére kell majd ellátni. Az új bérekről felelősen azonban csak akkor lehet nyilatkozni, ha pontosan látják a számadatokat - jegyezte meg.
A PSZ elnöke úgy vélekedett, biztos, hogy lesz bérfeszültség a pedagógusok és az iskolákban nem pedagógiai munkát végzők között, ugyanis utóbbiak - akik országos szinten mintegy 40 ezren vannak - nem kapnak béremelést. A kormány azonban kezdetektől fogva világossá tette, hogy első lépésben a pedagógusok keresetét kívánja rendezni - hangsúlyozta.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- Közel 800 ezer forint az átlagbér Magyarországon – itt a friss KSH-adat 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?