Szétszedhetik a BKV-t
Szétválaszthatják a BKV-t, miután a Fővárosi Közgyűlés elfogadta az erről szóló javaslatot szerdán; a koncepció szerint vagy kiválik a buszágazat a BKV-ból, vagy két új társaság jön létre, a BKV pedig megszűnik.
Az előterjesztő két főpolgármester-helyettes, György István és Bagdy Gábor azt írta, a szétválasztás lehetővé teszi a transzparencia növelését a gazdálkodás, a szervezeti működés tekintetében is, így eredményesebb lehet a tulajdonosi joggyakorlás is. További indok a szétválasztás mellett, hogy a buszos társaságnak fizetendő díj összehasonlíthatóvá válik más, külső vállalkozók áraival, az ezek alapján meghozott tulajdonosi döntésekkel pedig hatékonyabb és költségtakarékosabb lehet a társaság.
Szintén a szétválasztás mellett szól az előterjesztők szerint az, hogy így nem lenne lehetőség az autóbuszos ágazatot a nem versenyző más ágazatok rovására finanszírozni, és megszűnne a keresztfinanszírozás. Emellett az önálló buszágazat a kisebb üzemméret miatt hatékonyabban, rugalmasabban tudna működni, beruházási és működési finanszírozása sokkal kedvezőbb feltételekkel lenne megoldható, hitelképessége pedig sokkal jobb lenne, mint a BKV-é, így lehetőség nyílna járművek lízingelésére is.
Az előterjesztés szerint az is a döntés mellett szól, hogy a buszágazat és a kötött pályás ágazat beszerzéseinek eltérő jellege nem indokolja egyben tartásukat, és a két új cégnél érdemi költségcsökkenést lehetne elérni. Az előterjesztők hangsúlyozták, meg kell határozni, hogy milyen elvek mentén osszák meg a BKV vagyonát és kötelezettségeit a két cég között.
Döntés született az előterjesztés más pontjai alapján arról is, hogy a főváros vállalja a BKV hiteleihez a kézfizető kezességet, a BKV-nak soron kívül juttatott 5 milliárd forintos tulajdonosi kölcsön lejárati határidejét pedig július 31-éről október 31-ére módosították.
A közgyűlésben hosszú vita alakult ki az MSZP-frakció több tagja, valamint Tarlós István főpolgármester és György István főpolgármester-helyettes között arról, hogy a BKV hogyan és miért jutott jelenlegi anyagi helyzetébe.
InfoRádió/MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Idén is átadták a Kerékpárosbarát munkahely díjakat 1 éve
- Kaphat a munkavállaló kétféle útiköltségtérítést? 1 éve
- Megvan a megállapodás: így emelkedik a BKV-dolgozók bére 1 éve
- Miért jó a robogóban LED izzót használni? 1 éve
- Kimaradó vasúti járat miatt nem tudtak bemenni dolgozni a munkások Pusztaszabolcsról 2 éve
- A kitűzött klímacélok elmaradása fenyeget az autóiparban 2 éve
- Párizs 2024 - Közlekedési sztrájk az olimpiai pluszmunkáért 2 éve
- A legfontosabb tudnivalók a külföldön elkövetett közlekedési szabálysértések kapcsán 2 éve
- Ismerjük meg a sokoldalú közlekedési mobilalkalmazást! 2 éve
- Pályaorientációs napot tart középiskolásoknak a BKK 2 éve
- Beépítik a mesterséges intelligenciát az oktatásba 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?