kapubanner for mobile

Szlovéniában vissza kell fogni a bérnövekedést

Szlovéniában vissza kell fogni a bérnövekedést a versenyképesség javítása és az exportnövekedés segítése céljából - közölte a kormány mellett működő makrogazdasági intézet.

Az intézet szerdán arról is beszámolt, hogy márciusban várhatóan fölfelé módosítja 2,2 százalékos idei inflációs várakozását, de a gazdaságnövekedéssel kapcsolatos előrejelzését egyelőre nem tervezi megváltoztatni. Szeptemberben az intézet azzal számolt, hogy 2011-ben a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékkal nő a tavalyi 0,9 százalék körüli emelkedés után.

Szlovénia termelésének mintegy 60 százaléka kerül exportra, és elsősorban a kivitel járult hozzá a tavalyi gazdaságnövekedéshez. 2009-ben a szlovén GDP 8,1 százalékkal csökkent a globális gazdasági válság miatt.

A tavalyi első kilenc hónapban a szlovén export 13,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bérnövekedés 4 százalék volt 2010 első tizenegy hónapjában, az egy évvel korábbi 3,4 százalékkal szemben.

Bostjan Vasle, a makrogazdasági intézet vezetője azt mondta, hogy a tavalyi bérnövekedést elsősorban a minimálbér év eleji 22 százalékos emelése okozta. Vasle arra számít, hogy az idei infláció magasabb lehet az eddig vártnál, elsősorban az élelmiszerek és a nyersanyagok világpiaci áremelkedése miatt.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek