Szociáis dolgozók: problémás a bérpótlékrendelet
A továbbra is élő bérköveteléseik mellett immár a héten megjelent pótlékrendeletről is egyeztetést sürgetnek a szociális dolgozók - írja a vg.hu.
A sztrájkbizottság ügyvivője, Szűcs Viktória viszont most azt hangsúlyozza, a miniszter által említett összegek bruttóban értendők, ráadásul a legmagasabb, 17200 forintos bérpótlékban csak az egyetemi és doktori végzettséggel is rendelkező, nyugdíj előtt állók részesülhetnek, ám ők ketten vannak az országban. A szociális dolgozók többsége érettségi utáni felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik, amivel pályakezdőként havi bruttó 6500 (nettó 4258), nyugdíj előtt állóként havi bruttó 11700 (nettó 7664) forint bérpótlékra jogosult. Ez utóbbiak alig a dupláját sem kapják kézhez annak a nettó 3900 forintnak, amit a csupán általános iskolai végzettséggel rendelkezők, és csupán 100-200 forint a különbség az azonos munkatapasztalattal, de eltérő iskolai végzettséggel rendelkezők között.
Szűcs Viktória szerint további gondot jelent, hogy mivel a rendeletet nem volt alkalmuk véleményezni - ugyanaznap kapták meg, mint amikor a közlönyben megjelent -, nem volt módjuk érdemi változtatásokra. Márpedig nem csak a pótlékok problémásak, hanem az is, hogy a rendelet csak a közalkalmazottakra vonatkozik. A dolgozók mintegy harmada egyházi vagy civil fenntartású intézményben dolgozik.
vg.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Családpolitikai célú juttatások a GDP %-ában - grafikon 2 hónapja
- Változó bérköltségek és járulékszabályok - Amit a munkáltatóknak 2026-ban tudniuk kell 3 hónapja
- Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon? 4 hónapja
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 4 hónapja
- Munkaszüneti nap kifizetése pihenőnap esetén kötelező? 4 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 5 hónapja
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 6 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 6 hónapja
- „Nettó 297 ezerből nem lehet megélni” – drámai munkaerőhiányra figyelmeztet a szakszervezet 6 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 6 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 6 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?