Szolgálatba léptek az első önkéntes tartalékos katonák
Szolgálatba léptek az első önkéntes tartalékos katonák vasárnap a fővárosban; az őrzési, védelmi feladatokat átvevő első önkénteseket Benkő Tibor vezérkari főnök köszöntötte a Petőfi Sándor laktanyában.
Az év elejétől mintegy kétezer tartalékos kezdheti meg a szolgálatot, miután rövid általános katonai, lövészeti és egészségügyi kiképzésen vettek részt. Az önkéntesek egyenruhát és fegyvereket is kaptak; a fegyverszobákban gépkarabélyok is készenlétben állnak, ha a helyzet úgy kívánja - mondta a vezérezredes.
Ezek a katonák igénybe vehetők más jellegű feladatok ellátására, például katasztrófahelyzetben is bevethetők. "Ez a képesség nemcsak létszámgyarapodást jelent a honvédség számára, de olyan képességnövekedést is, amely lehetővé teszi, hogy (...) minőségi őrzés-védelem valósuljon meg" - fűzte hozzá Benkő Tibor.
Simicskó István honvédelmi államtitkár 2010 december 13-án egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az önkéntes tartalékos rendszerbe jelentkezők szerződést kötöttek a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.-vel és a honvédséggel is. A szerződések időtartama eltérő, a munkáltató és a munkavállaló megegyezésétől függ, de akár határozatlan idejű is lehet.
A következő lépcsőfok - a műveleti tartalék - kiépítése 2012 elejétől indulhat, és a remények szerint 2014-re állhat fel a teljes, hat-nyolcezer emberből álló önkéntes tartalékos rendszer - ismertette Simicskó István.
Az MTI kérdésére a decemberi sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta: azt, hogy az önkéntes rendszer olcsóbban biztosítja-e például az őrzés-védelmet - ami eddig 8-9 milliárd forintjába került évente a tárcának - még nem lehet egyértelműen kijelenteni. Az a pénz, amit eddig erre a célra fordítottak nem szabadul fel - tette hozzá. "Mi arra számítunk, hogy az egész rendszer átláthatóbb, kiszámíthatóbb, a társadalom számára is elfogadhatóbb lesz, közben pedig több hasznot hoz a honvédségnek" - fogalmazott.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Ők adnak tanácsot a vezetőknek: itt a legnagyobbak listája 2 hónapja
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 2 hónapja
- Ez a cég uralja a flottakezelők piacát 2 hónapja
- Ők segítik a külföldi költözést: itt a legnagyobb relokációs cégek listája 2 hónapja
- Rekordtaglétszám, rekord befizetések – mi áll az önkéntes pénztárak berobbanása mögött? 2 hónapja
- Inflációt meghaladó hozamot értek el a nyugdíjpénztárak 2025-ben 3 hónapja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 3 hónapja
- Ők számfejtik a béreket: tovább nőttek a legnagyobbak a listán 3 hónapja
- Hatásalapú fejlesztések: mit keresnek ma a vállalatok a tréningpiacon? 3 hónapja
- Ők a legnagyobb tréningcégek a magyar piacon - jelentős mozgások a rangsor élén 3 hónapja
- Madárszámláló önkéntest keresnek egy szigetre 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?