kapubanner for mobile

Szövetkezet a megoldás mindenre?

Noha az idén már van lehetőség szociális szövetkezetek alakítására, eddig nem nagyon éltek vele az emberek. Pedig az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a Munkaügyi Minisztériumnak köszönhetően mintegy 945 millió forinttal támogatja ezek alapítását - írja a Népszabadság.

Manapság számos magánóvoda, illetve családi napközi próbál felülemelkedni az állami szociális ellátórendszer hiányosságain, létrehozásuk és üzemeltetésük azonban hosszadalmas jogi procedúrákkal jár. Olaszországban erre már évek óta létezik megoldás: amennyiben nem sikerül a gyerekeknek helyet találni az óvodákban, összeáll hét-nyolc, nagyjából azonos korú gyereket nevelő család, és az egyik anyuka vállalja, hogy saját otthonában gondoskodik a többiekről is, amíg a szülők dolgoznak.

Ezeket a szövetkezeteket sok esetben az idősek gondozásába is bevonják, ami szintén többszörös haszonnal jár, hiszen a szövetkezetek tagjai - az önkormányzatok támogatásával - ellátják a nyugdíjasokat, megspórolva a helyhatóságnak a nyugdíjasotthonok fenntartási költségeit, másrészt a fiataloknak is munkát adnak. Az ilyesfajta egyesülések ráadásul egyéb közcélra is tökéletesen alkalmasak, Japánban például az állami tulajdonban lévő intézmények takarítását bízták a tartós munkanélküliekből álló szövetkezetekre. Pár év elteltével ezek önfenntartókká váltak, sőt, a meglévő állami megrendelések mellett a versenyszférából is szereztek megbízásokat.

Magyarországon a szociális szövetkezetek a többi közmunkaprogramban, közhasznú és közcélú munkákban, illetve a szociális földmunkaprogramban is részt vehetnek majd. Termelésre, értékesítésre, közösségi tevékenység lehetőségének megteremtésére egyaránt lehet szövetkezetet alapítani. A szervezetek idővel tovább bővíthetik tevékenységi körüket, mi több szövetkezeti szövetségekhez is csatlakozhatnak.

Mindezen előnyök mellett a szövetkezetek alapítására adókedvezménnyel is ösztönöz az állam: az adóévben képzett közösségi alap 6,5 százaléka adókedvezményként illeti meg a szövetkezeteket, ami az állami támogatások igénybevételekor csekély összegű támogatásnak minősülne.

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány és a munkaügyi tárca áprilisban kötött megállapodása értelmében a következő öt évben 945 millió forint áll az alapítvány rendelkezésére, amelyből a szociális szövetkezetek alapítását és működését támogathatja. A program végére szeretnék elérni, hogy legalább ötven önfenntartóvá váló szövetkezet jöjjön létre.

Mivel pillanatnyilag teljesen ismeretlen ez a szövetkezettípus, első körben a leendő szövetkezőket segítő tanácsadók és mentorok képzésére koncentrál az OFA. A tanácsadók képzése augusztusban, a mentoroké pedig szeptemberben kezdődik, és decemberben ér véget. Az első, kifejezetten a szövetkezetalapítást támogató, többfordulós pályázatot várhatóan augusztusban hirdetik meg, ebben pedig már a frissen kiképzett tanácsadók közreműködésére is számítanak. Az első szövetkezetek alakítására jövő februártól számít az OFA - írja a Népszabadság.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek