Sztrájkol a spanyol oktatási szektor
Sztrájkol a spanyol oktatási szektor a költségvetési elvonások miatt, mintegy 7,5 millió diákot érint a munkabeszüntetés - írja a Népszabadság.
A sztrájk oka az, hogy a kormány az oktatási szektor költségvetését húsz százalékkal szeretné csökkenteni, ugyanakkor az osztálylétszámok az általános iskolákban huszonötről harminc főre, a középiskolákban harmincról harminchat főre nőnek.
A tanároknak is többet kell majd dolgozniuk, középiskolákban heti tizennyolc helyett húsz órát kell tanítaniuk, az általános iskolákban pedig a korábbi maximum huszonöt óra helyett minimum huszonöt órát kell megtartaniuk hetente.
Az egyetemisták is igen rosszul járnak, a mostani 500-1200 eurós tandíj ugyanis jövőre akár 500 euróval is növekedhet.
A szakszervezetek szerint a sztrájk részvételi aránya 90 százalék, a kormány szerint viszont csak 19 százalék szüntette be a munkát.
Népszabadság/Edupress.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek