Sztrájkoltak a román kamionosok
Román kamionsofőrök spontán sztrájkja miatt több órán át szünetelt a teherforgalom a román-magyar határon Nagylaknál, közölték hétfőn román hírügynökségek.
Az egyik tiltakozó elmondta: vasárnap este kilenc órától hajnali háromig a magyar vámosok csak 20 teherkocsit ellenőriztek. Emiatt órákat veszítenek a határnál, így meghaladják a pihenés nélkül engedélyezett vezetési időt, amiért Magyarország területén kénytelenek borsos büntetéseket fizetni. - Mindig találnak valamilyen okot arra, hogy megbüntessenek, a magyar hatóságok valósággal vadásznak ránk - mondta a Mediafax hírügynökségnek egy másik sofőr.
A spontán tiltakozás akkor robbant ki, amikor egy román tehergépkocsi vezetőjét Magyarországra való belépéskor megbüntették amiatt, hogy nem tartotta be a pihenési időt. Ekkor a megbüntetett megtagadta a határátkelést, és a többi várakozó társával egyetértésben elzárták a határt.
Korábban a román sofőrök már többször tiltakoztak a magyar hatóságok eljárása ellen. Bácsi Attila, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának sajtóreferense az MTI érdeklődésére elmondta: vasárnap este kilenc és hajnali négy óra között az átkelőnél 121 tehergépjárművet léptettek be. A nagylaki határátkelőhely belépő forgalmában a beléptetés a magyar és román határrendészeti szervek közös ellenőrző pontján történik, a vámhatóság munkatársai a vizsgálatokat a határrendészeti ellenőrzést követően végzik. Amennyiben az eljárás hosszabb időt vesz igénybe, az ellenőrzés elvégzéséhez a gépjárművet félreállítják, így az a további forgalmat nem akadályozza - közölte a százados.
Bácsi Attila közölte: a leggyakrabban föltárt szabálytalanság a vezetési idő túllépése, a menetíró készülék szabálytalan használata vagy a túlsúly.
MTI/Magyar Nemzet
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete
- Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták 3 hete
- Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt 3 hete
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 2 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 2 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 2 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 2 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- Gyanúsan sok a beteg az ünnepek körül – ezért változtat a kormány a táppénzen 3 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 4 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?