kapubanner for mobile

Sztrájkra készülnek a volánosok

Nem tett béremelési ajánlatot a MÁV-Volán a közlekedési szakszervezetek szerdai bértárgyalásán, ezért sztrájktárgyalást kezdeményez a volános dolgozókat képviselő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) jövő héten - hívja fel rá a figyelmet a Mérce.

"A CSÉT ülésen, a munkáltató nem ismertette a bérfejlesztési javaslatát" - olvasható a SZAKSZ Facebookon közzétett bejegyzésében, mely szerint Pafféri Zoltán vezérigazgató azzal magyarázta az ajánlattétel elmaradását, hogy erre nincs felhatalmazása. Ugyanakkor megkérte a megjelent szakszervezeteket, hogy fogalmazzák meg bérigényüket.

A Facebook bejegyzés szerint a munkavállalói oldalon helyet foglaló szakszervezetek, az alábbi bérkövetelésről nyilatkoztak:

  • Független HÉV Szakszervezet: 15 %, de minimum 70 ezer forint alapbérfejlesztés, 400 ezer forint lojalitás és 150 ezer forint a SZÉP-kártyára
  • HÉV Dolgozók Szakszervezete: 15 % alapbéremelés és a lojalitási juttatás emelés, továbbá egy nyári kifizetésre is javaslatot tettek
  • Közúti Közlekedési Szakszervezet: egységesen 70 eezer forint, de minimum 15 % alapbéremelés. A lojalitási összege csoportszinten 400 ezer forint legyen. Egészségpénztár bevezetése a Volánbusznál is.
  • Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete: 15 % alapbéremelés egységesen és 450 ezer forint lojalitási jutalom
  • Mozdonyvezetők Szakszervezete: legalább 18 % alapbéremelés + lojalitási juttatás 400 ezer forint. Továbbá az egészségpénztár bruttó 7000 Ft/hó.
  • Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete: 15 % alapbéremelés és a lojalitási elismerés emelése indokolt
  • Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet: 25 %-os bérfejlesztés
  • VDSzSz Szolidaritás: 2024. január 1-től egységesen 15 %, de legalább 70 ezer forint alapbéremelés. 400 ezer forint lojalitási juttatás év végén. Az egészségbiztosítási pénztár nettó 1000 forinttal történő emelése.
  • Vasutasok Szakszervezete: 15 % de legalább 70 ezer forint alapbéremelés, lojalitási elismerés 50 ezer forinttal történő megemelése. Egészségpénztár kiterjesztése a vállaltcsoport munkavállalóira. SZÉP-kártya juttatás növelése 150 ezer forintra.

A Mérce megkeresésére Dobi István, a SZAKSZ elnöke mindezt „nagy nullaként” értékelte,  véleménye szerint ugyanis nem vehető komolyan egy bértárgyalás, ahol a munkáltató nem tesz bérajánlatot, és nem egyeznek meg a tárgyalás menetéről. A szakszervezeti vezető azt is elmondta, az általuk kezdeményezett sztrájktárgyalásra jövő péntektől számítva egy hét áll majd rendelkezésre.

Ha ez idő alatt nem kapnak (elfogadható) béremelési ajánlatot, kétnapos sztrájkot tartanak, még az ünnepek előtt. 

„A bértárgyalásokat decemberben mindig le szoktuk zárni, annak a végrehajtása mindig megkezdődik január 1-től. Új év kezdődik, és mindenki tudni szeretné, hogy mennyivel lesz több a fizetése” – fogalmazott Dobi István, hozzátéve: kilenc közlekedési szakszervezet ül a  tárgyalóasztalnál, ebből kettő volános, de egyedül a SZAKSZ kívánja nyomásgyakorlás alatt folytatni a tárgyalásokat. A többi szakszervezet véleménye szerint azt gondolja, hogy még ráérnek, holott mindjárt itt az év vége. 

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk