Sztrájkveszély az Auchannál
Sztrájkbizottság alakult az Auchan Magyarország hipermarketláncnál, hogy így kényszerítsék ki a bértárgyalást. A cég vezérigazgatója nem érti, hogy a szakszervezet immáron másodszorra miért a sajtót értesítette előbb az álláspontjáról, mint a céget.
Az ötezer fős cégnél az üzemi tanács 1999 óta működik, a 2003 végén megalakult szakszervezetnek 220 tagja van. A vezérigazgató elmondta: februárban kezdték a konzultációkat az érdekképviseletekkel, hogy eleget tegyenek a törvényi kötelezettségeknek.
Az üzemi tanács elfogadta az általános, 2,7 százalékos béremelést, ehhez további 10 százalék differenciált növelés járulhat. A nyereségnövekedés bizonyos részét visszaosztják, s támogatják a dolgozói részvényvásárlást is. A KASZ észrevételeire írásban foglalták össze ajánlatukat, de közel két hétig hiába várták a választ. Ehelyett sztrájkbizottság alakult.
Sáling József szerint a 10 százalékos béremelés csak 600 embert érintett, s az Auchan nem volt hajlandó javítani ajánlatain, ezért akár egy héten belül, az egyeztetések alatt is lehet törvényes figyelmeztető sztrájk. A KASZ elnöke szerint az Auchannál már tavaly is kisebb volt a béremelés a szakmai átlagnál, elismerte ugyanakkor, hogy a bérszint meghaladja az ágazatra jellemző értéket. A dolgozók hidegétkezési utalványokat is követelnek az áruházakban felszolgált 160 forintos menü helyett.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?