kapubanner for mobile

Támogatott lakhatási férőhelyek létesülnek Budapesten

Csaknem egymilliárd forintból létesülnek támogatott lakhatási férőhelyek Budapesten a fogyatékossággal élők számára - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány Baross utcai intézményében.

Fülöp Attila elmondta: mivel Budapesten ez eddig kevésbé volt megoldott, pályázatot írtak ki önkormányzati, egyházi, civil szervezeteknek fogyatékossággal élők támogatott lakhatásának kialakítására. A cél az, hogy kisebb, családiasabb, az ott élő 8-12 ember igényeinek jobban megfelelő lakhatást biztosítsanak a fogyatékossággal élőknek. Országosan már 4700 ilyen férőhely van - emelte ki. Hozzátette: mivel Budapesten ez kevésbé volt megoldott, pályázatot írtak ki önkormányzati, egyházi, civil szervezeteknek fogyatékossággal élők támogatott lakhatásának kialakítására.

A pályázaton 980 millió forintot osztottak szét 13 szervezet között, így a fővárosban 105 új férőhely jön létre - közölte.

Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár arra hívta fel a figyelmet, Magyarország is aláírta az ENSZ fogyatékos személyek jogairól szóló egyezményét, amelyben a tagállamok kötelezettséget vállalnak arra, támogatják, hogy a fogyatékossággal élők közösségben, a többségi társadalom tagjaival együtt éljenek.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy a fogyatékossággal élő budapestiek is lakóotthonokban élhessenek, önállóan.

Hangsúlyozta: ezek a férőhelyek Budapesten létesülnek, azaz a fogyatékossággal élőket nem viszik el a fővárosból, így lehetőségük lesz arra, hogy a munkahelyük közelében lakhassanak.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke arról beszélt, nagy lépés, hogy Budapesten is megoldást találjanak a kérdésre. Jelezte: a kormány a csaknem egymilliárd forintot hazai költségvetési forrásból teremtette elő.

Ferencz Orsolya (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családoknak nagyon nehéz élethelyzettel kell megküzdeniük, amit a többségi társadalom talán nem is ért meg. A politikus megköszönte a családok mindennapi áldozatvállalását és a kormány támogatását.

Varga Gábor, a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány alapító elnöke elmondta, hogy érintett apaként hozta létre a szervezetet; olyan súlyosan, halmozottan sérült gyermekekkel foglalkoznak, akik egész életükben gondozásra szorulnak. Hozzátette: jelenleg tíz gyermeket gondoznak.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek