161 cikk a(z) fogyatékkal élő címkével - 1. oldal
Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak
1 éve A digitalizáció nem csak a pénzügyi világot alakította és alakítja át, de többek között a karitatív szervezetek munkáját is hatékonyabbá teheti. A Morgan Stanley budapesti munkatársai immár hatodik éve segítenek önkéntes szervezeteknek továbblépni a digitális evolúciójukban. Az elmúlt bő fél évben nemcsak a Mellrákinfo Egyesület honlapját újították meg, hanem a Salva Vita Alapítványnak is kifejlesztettek egy új online platformot, ami megkönnyíti a megváltozott munkaképességű álláskeresők képességeinek felmérését. Teljes cikk...
Hátrányos helyzetű mozgássérültek nyaralását támogatta a Continental
2 éve Több mint 21 millió forinttal segíti 2023-ban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját a Continental Automotive Hungary Kft. A felajánlásnak köszönhetően a segélyszervezet számos olyan programot tud megvalósítani, melyek fogyatékkal élőknek, a háború elől menekülőknek és hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújthatnak segítséget. Teljes cikk...
Együttműködés fogyatékossággal élőkkel: itt egy díjnyertes tréning
2 éve Siketné Zsiga Judit az Év trénere pályázaton az online kategória díját nyerte el. Kétnapos tréningje a fogyatékossággal élő személyekkel való együttműködésre érzékenyítette a résztvevőket a covid hónapjai alatt: pedagógusokat, szociális szakembereket, főiskolai hallgatókat, felnőttképzési szakembereket, hitoktatókat, az érintett szülőket. Teljes cikk...
Egyre több fogyatékkal élőt segítenének vezetővé, világszintű kezdeményezés indult
3 éve A fogyatékkal élők befogadása mellett elkötelezett globális vezérigazgatók legnagyobb hálózata, a Valuable 500 bejelentette a Generation Valuable program elindítását, amelynek célja, hogy felgyorsítsa a fogyatékkal élők lehetőségét arra, hogy a jövő C-szintű vezetőivé válhassanak. Teljes cikk...
Átadták a Kék Madár Alapítvány csokoládéüzemét, ami fogyatékkal élő munkavállalókat foglalkoztat
5 éve A 380 négyzetméteren megépült üzemben 28, megváltozott munkaképességű, illetve más hátránnyal küzdő ember dolgozik. Teljes cikk...
Jövőre emelkedik a minimálbér Lengyelországban
6 éve A minimálbér és a minimálisan fizetendő órabér emelésére vonatkozó tervezetet ismertette szerdán Elzbieta Rafalska lengyel szociális, család- és munkaügyi miniszter. A javaslat szerint a minimálbér jövő év elejétől 15 ezer forintnak megfelelő összeggel lenne magasabb. Teljes cikk...
Csökkent a szociális szövetkezetek száma
6 éve Jelentősen visszaesett az új szociális szövetkezetek száma, a régiek közül sok megszűnt, vagy gazdaságilag inaktív. Tavaly 3012 szociális szövetkezet működött az országban, míg 2017-ben 3183 - közölte az Opten céginformációs szolgáltató. Teljes cikk...
40 százalékra emelkedett a dolgozó megváltozott munkaképességűek aránya
6 éve 2011-hez képest tavaly év végére 18-ról 40 százalékra emelkedett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája - írja az MTI. Teljes cikk...
Százmilliárd forintnál több jut a fogyatékosságügyi programokra a következő három évben
7 éve A következő három évben 103 milliárd forint jut a fogyatékosságügyi fejlesztésekre, ez a szociális területre jutó összeg negyede - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel. Teljes cikk...
Mit igényelhetek családi pótlékot vagy fogyatékossági járadékot ha visszaállok munkába Gyesről?
8 éve Születésem óta fogyatékkal élek, nyitott hátgerinccel illetve donga lábbal születtem. 1996-ban egy fekély miatt a bal lábszáramat is amputálni kellett térd alatt. Mióta az eszemet tudom kapom a kiemelt családi pótlékot illetve a rokkantsági járadékot. 2010 óta aktívan dolgozó nő vagyok /II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. ügyfélszolgálati asszisztens/. Tavaly június 9-én édesanya lettem. A kisfiam után is kapok családi pótlékot melynek összege 12.500Ft. Viszont jövő évben szeretnék visszatérni a munkahelyemre. Azt tudom, hogy elméletileg GYED ill. GYES mellett nem akadály a munkavégzés, meg még ha jól tudom a rokkantsági járadék sem okoz sem óraszámbeli sem meghatározott összegbeli korlátot a munkavégzésben. Viszont a családi pótlékkal gondban vagyok, hogy az mennyiben befolyásolja ezt az egészet?! Érdemes e lemondani róla és esetleg fogyatékossági járadék folyósítását igényelni, vagy ha el szeretném ezt kerülni, akkor milyen feltételei lehetnek annak, hogy úgy tudjak vissza menni dolgozni, hogy a fizetésem se legyen kevesebb illetve, hogy a járadékaim is megmaradjanak? Teljes cikk...
A munkavállalás volt a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság ülésének témája
8 éve A fogyatékossággal élők munkavállalása volt a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság őszi ülésének egyik kiemelt témája - írja az MTI. Teljes cikk...
Segítené a fogyatékossággal élők foglalkoztatását az MSZP
8 éve Az MSZP kormányra kerülése esetére azt ígéri, állami megrendelésekkel támogatja majd a fogyatékossággal élőket foglalkoztató vállalkozásokat, növeli a foglalkoztatásbővítés anyagi forrásait és felülvizsgálja a területet érintő jogszabályokat - írja az MTI. Teljes cikk...
Látni kell, hogy ki mire képes és eszerint kell terhelni a munkavállalót
8 éve Közel 700 ezer megváltozott munkaképességű ember él és dolgozik vagy próbál dolgozni Magyarországon. Az ő munkaerő-piaci helyzetükről, foglalkoztatásuk körülményeiről nyilatkozott a Motiváció Alapítvány szakembere, valamint jártunk egy nyolcadik kerületben működő kávézóban, ahol mindenféle pozíciókban megváltozott munkaképességűek dolgoznak. Teljes cikk...
Akinek a vakvezető kutyázás az álommunka
8 éve Mádli Szilveszter a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolát választotta, mert az az álma, hogy vakvezető kutyákat képezhessen, ezért a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Napon „helyet cserélt” az iskola kiképzőivel. Május 30-án kezdődött a fogyatékossággal élő emberek álomnapja. Teljes cikk...
"Vannak szakmai tervei a jövőre nézve?" "Vannak."
8 éve Magyarországon Asperger-szindrómásoknak jószerivel még nem létezik munkáltatói program, a jövőben tervezik csak ennek bevezetését. Fontos tudni, hogy a munkáltatóknak őket egészen másképp kell kezelni, mint a neurotipikus (a köznyelvben csak “normálisként” emlegetett) munkavállalókat. A szóbeli interjúztatásnál segíteni kell az elakadásukat, s inkább érdemes a szakmai tudásukat írásban felmérni. A felvétel után támogatni kell a munkahelyi rutinjuk kialakítását. Az országban a SAP tervezi, hogy a jövőben elindítja az autistákat foglalkoztató programját, s ehhez fel tudják használni a külföldön már kialakult gyakorlatukat. Teljes cikk...
Mindenki gyengébb valamiben, csak nincs róla papírja
9 éve Már túllépett a magyar munkáltatói kör azon, hogy a megváltozott munkaképességű embereknek is helyük van a munkaerőpiacon. Ismerik a buktatókat, és jelentős jó tapasztalatokat is szereztek ezen a területen. Most már csak az hiányzik, hogyan lehet a vállalati, és a foglalkoztatási célokat jobban megvalósítani. Törvényhozók, szakértők, és a megvalósítók, azaz a munkáltatók találkoztak a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fórumának konferenciáján. Teljes cikk...
Így tehet panaszt, ha a munkahelyén diszkriminálták a betegsége miatt
9 éve A hazai szabályozás a foglalkoztatással összefüggésben is védi a fogyatékos, illetve a beteg munkavállalókat. A védelem alapja elsősorban egyrészt az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló 2003. évi CXXV.tv. (Ebktv.), másrészt pedig a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. (Mt.). Míg az Ebktv. elsősorban a munkahelyi hátrányos megkülönböztetést tiltja, addig az Mt. azokat a konkrét területeket nevesíti, melyeken az érintettek többlet védelemben részesülnek (munkavégzés, munkaidő-beosztás, munkaviszony megszüntetése stb.). A különböző törvényi rendelkezések pedig együttesen alkalmazandóak. Teljes cikk...
Pótszabadság, felmondási korlátozás, védelem a felvételi eljárás során - kinek járnak ezek?
9 éve A fogyatékos, illetve a beteg munkavállalót nem csupán az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV.tv. (Ebktv.), hanem A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. (Mt.) is védi. Korábbi elemzésemben a közigazgatási eljárás jellemzőit , előnyeit, illetve hátrányait, illetve azzal összefüggésben az Ebktv. alapvető szabályait bemutattam, most az Mt-ben rejlő lehetőségeket veszem górcső alá. Teljes cikk...
Rohama előtt nem fizette ki az üdítőt, ezért kirúgták - hogyan védi a jog a fogyatékkal élő munkavállalót?
9 éve Egy áruházlánc pénztárosa egy hypoglikémiás (cukorszint csökkenésével összefüggő) rohama alatt előbb fogyasztotta el az áruház 1.69 dollár értékű cukortartalmú narancs italát, minthogy azt kifizette volna - ezért felmondtak neki. Máshol hallássérültekhez nem jutottak el a munkavégzéshez szükséges információk. A fogyatékkal illő munkavállalók rendszeresen hátrányba ütköznek. Teljes cikk...
Sok munkaadó csak a költségtakarékosságot látja a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásában
9 éve Bernáthné Székely Julianna rehabilitációs gazdasági menedzser. Julianna látássérült: egy ritka, veleszületett szaruhártya elváltozás miatt romlott meg a látása, amelyet nagymértékben rontott inzulinfüggő cukorbetegsége. Így aztán jól tudja, milyen hátránnyal indulnak a fogyatékossággal élő emberek a munkaerőpiacon, még akkor is, ha a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése helyett sok cég fordulna megváltozott munkaképességű álláskereső alkalmazása felé. Ennek mikéntjében, az elindulásban és a rendszer működtetésében, az optimális költség-haszon hányados elérésében tud szakmai támogatást nyújtani a rehabilitációs menedzser. Teljes cikk...
80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik
9 éve Mintegy 75-80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Teljes cikk...
Érettségi után tolmács vagy zenész
9 éve Beszélő szótárral, saját laptopján írt angol érettségi vizsgát egy dombóvári diáklány. Vértesi Alexa az érettségi után az anglisztika szak vagy zenei pálya mellett dönt majd. Teljes cikk...
Végre ott vagyok, ahol lennem kellene
9 éve Mentős, könyvtáros, kalauz, forgalomirányító, tűzoltó – csak néhány azokból a szakmákból és munkakörökből, amelyekben kipróbálhatták magukat fogyatékos emberek egy nap erejéig. Számukra ez a lehetőség gyakran egy álom beteljesülését jelenti, ahogy Halmi Aranka esetében is, aki világéletében orvos akart lenni, pontosabban mentőorvos, és ebben a vágyában felnőttkoráig az sem zavarta, hogy vak. A valóságtól aztán jöttek a pofonok, de Aranka ennek ellenére számos orvosi szakkönyvet elolvasott, komoly tudást gyűjtött. Most egy napra teljesülhetett a vágya a Máltai Szeretetszolgálat mentőegységénél. Őt kísérhettük el erre a munkanapra, a Salva Vita Alapítvány „Neked Munka, Nekem Álom” rendezvénye keretében. Teljes cikk...
Nekik nem jár sör és virsli
9 éve Az Alaptörvény szerint, aki nem dolgozik, az nem tartozik a becsületes magyar emberek közé. A „minden ember becsületének alapja a munka” kijelentést nagyon súlyos ítélet, amely nem veszi figyelembe, hogy sok olyan magyar ember van, aki szeretne dolgozni, de körülményei nem teszik ezt lehetővé. Teljes cikk...
Félszáz fogyatékos diák vett részt a közigazgatási ösztöndíjprogramban
9 éve Félszáz, fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgató vett eddig részt a 2014 tavaszán elindított közigazgatási ösztöndíjprogramban, a legtöbben az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) szerezhettek munkatapasztalatot tanulmányaik mellett. Teljes cikk...
Ismét Fogyatékosság-barát Munkahely a Provident
9 éve Harmadszorra nyerte el a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést a Provident Pénzügyi Zrt. - tájékoztatta a cég portálunkat. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűek dolgoznak a kávézóban
9 éve Megváltozott munkaképességű emberek munkahelye lesz az egykori Vörösmarty mozi helyén nyíló kávézó - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában. Teljes cikk...
Czibere: Mindenkinek biztosítani kell az értékteremtő munka lehetőségét
10 éve Egy összetartó társadalomban mindenkinek, köztük a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embereknek is biztosítani kell az értékteremtő munka lehetőségét, hogy azon keresztül is bekapcsolódhassanak a helyi közösségek életébe - hangoztatta Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. Teljes cikk...
Védett-e a megváltozott munkaképességű munkavállaló?
10 éve Ha valaki fogyatékos (mozgáskorlátozott, veleszületett kétoldali csípőficam, egészségkárosodás 40 százalék) akkor rá (ha a munkáltató azonnali hatállyal megszünteti a jogviszonyát, felmenti) mi vonatkozik? Indok a munkáltató működésével összefüggő ok, létszámcsökkentés. A munkáltató munkakör-felajánlási lehetőségre a válasza: nincs megfelelő betöltetlen másik munkakör. Esetleg felmentési védelem vagy felmentési korlátozás alatt áll? Vagy rá is ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak, mint bárki másra? Teljes cikk...
Játsszuk el az állásinterjút!
10 éve Több más mellett a fogyatékkal élők spanyolországi, mezőgazdasági gyakorlatának a támogatásával, illetve a fiatalok munkaerő-piaci helyzetének drámapedagógiai eszközökkel való segítésével foglalkozó, EU-s projektek kapták meg a Tempus Közalapítvány Nívódíját. Teljes cikk...
Színházi eszközökkel az elhelyezkedésért
10 éve Egészséges életmódra nevelés, színházi eszközök alkalmazása a karrierépítésben. Többi között ezeket a témákat dolgozták fel azok az uniós támogatással megvalósult projektek, amelyek Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Nívódíjat kaptak a Tempus Közalapítványtól. Teljes cikk...
Ezek a Fogyatékosság-barát Munkahelyek
10 éve Hatodik alkalommal osztották ki a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést. Idén huszonhat szervezet HR gyakorlatát díjazták - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...
Munkatapasztalatot szereznek a közigazgatási ösztöndíjasok
10 éve Ötödik alkalommal hirdették meg a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramot. A program tavaly kibővült a fogyatékossággal élő hallgatóknak szóló közigazgatási ösztöndíjprogramjával. Az esélyegyenlőséget szolgáló program célja, hogy a fiatalok munkatapasztalatot szerezzenek a minisztériumokban. Teljes cikk...
Itt vannak az Erzsébet-program pályázatai
10 éve A Nemzeti Üdülési Alapítvány hét célcsoport számára 68 üdülési pályázatot írt ki. Külön pályázatok vannak a közlekedési valamint a postai ágazatban dolgozóknak illetve a köznevelési intézményekben foglalkoztatottaknak. Teljes cikk...
Támogatást kapnak a fogyatékossággal élőket foglalkoztató cégek
10 éve Még az idén 2 milliárd 670 millió forint támogatást kapnak a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...
Fogyatékosságbarát munkahely és áruház az Auchan
10 éve Egyedi fejlesztésű bevásárlókocsik beüzemelését jelentette be a fogyatékossággal élők világnapján az áruházlánc. Az új kocsikkal a Down-kóros, autista, értelmi sérült, vagy mozgáskorlátozott fiatalok és családtagjaik bevásárlását szeretnék megkönnyíteni. Teljes cikk...
Amikor az információgyűjtés is kihívás
11 éve Ha valaki fogyatékossággal születik, vagy élete során fogyatékossá válik, az egyik legnagyobb kihívást az jelenti a számára, hogy megfelelő információkat szerezhessen a munka világáról, a neki járó ellátásokról, a közlekedési lehetőségekről, vagy éppen a kultúráról, sportról. Ezek a hírek ugyanis pontosan ugyanannyira érdekesek a számára, mint bármelyikünknek. Teljes cikk...
Mennyi fogyatékkal élő dolgozik?
11 éve Kétszer annyi, csaknem nyolcvanezer fogyatékos, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű embert aktivált a kormány. - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében. Teljes cikk...
Tovább dolgozhatnak a fogyatékkal élők
11 éve Döntött a kormány a szociális foglalkoztatási támogatási szerződések és több szociális ellátás finanszírozási szerződés meghosszabbításáról. A módosítással a foglalkoztatásban részt vevő nyolcezer súlyosan fogyatékos ember marad a munka világában adta hírül az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Teljes cikk...
"A fizikainál nehezebb a mentális akadálymenetesítés" - A fogyatékosintegráció lépcsőfokai
11 éve Már az integrációról szóló döntés megszületéséig is hosszú utat járnak be a vállalkozások, és az ezt követő előkészítő fázis sem rövidebb ennél. A nulladik" szint meglépéséhez ad játékos segítséget a Rehabjob Sorsfordító Park"-ja, amellyel megtapasztalhatják az épek, milyen az, amikor valaki kerekes székkel közlekedik, illetve látássérülten old meg feladatokat. Teljes cikk...
Fogyatékkal kevés az esély a munkára
11 éve A cégek többsége csak azért keres megváltozott munkaképességű munkavállalót, mert nem akar rehabilitációs hozzájárulást fizetni, de gyakran nem tekintik igazi dolgozónak, írja a VG Online. Teljes cikk...
"Ne a fogyatékosságért, hanem a teljesítményért fizessenek meg"
11 éve A lakóhely már önmagában eldönti a fogyatékkal élők elhelyezkedésének esélyeit, a fogyatékosok foglalkoztatását elősegítő támogatások pedig egyszerre orientálnak és félrevezetnek – írja a RehabJob közleménye. Teljes cikk...
40 százalékkal kevesebb fogyatékossággal élő munkanélküli
11 éve Az elmúlt egy év alatt a nyilvántartott álláskeresők száma a megváltozott munkaképességű emberek körében 40 százalékkal, 17 500-ra csökkent - közölte Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára. Teljes cikk...
Erősödött a fogyatékkal élők munkaerő-piaci helyzete
11 éve Az elmúlt évtizedben sokat javultak a fogyatékkal élők munkaerő kilátásai Magyarországon, ugyanakkor a befogadás még most sem zökkenőmentes. A foglalkoztatottak kétharmada napi 8 órában, azaz teljes munkaidőben dolgozik, áll a Work Force közleményében. Teljes cikk...
A nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők üdülési pályázatát is lezárták
11 éve A nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők számára meghirdetett üdülési lehetőségekre is beteltek a helyek, ezért az eredeti határidőnél korábban, hétfő este 6 órakor lezárták a pályázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Teljes cikk...
Önálló főigazgatóságot szeretnének a fogyatékosügynek
11 éve A fogyatékkal élők helyzetével foglalkozó önálló főigazgatóság létrehozását javasolja az Európai Bizottság keretein belül 11 európai parlamenti (EP-) képviselő, köztük a fideszes Kósa Ádám és a szocialista Göncz Kinga is - derül ki Kósa Ádám szerdai közleményéből. Teljes cikk...
Fogadja örökbe Tarlós István plüssmedvéjét
11 éve Hírességek plüssmackóit árverezik el a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány rendezvényén kedden. A befolyt pénzt fogyatékkal élők elhelyezkedésére fordítják. Teljes cikk...
Kilépni az árnyékból - hazai példák fogyatékkal élő emberek foglalkoztatására
12 éve Munkáltatók az Esélyegyenlőségért - ezzel a címmel tartott szakmai konferenciát néhány nappal ezelőtt a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma. Az előadások célja az volt, hogy konkrét példákkal, praktikus tanácsokkal mondhassák el az egyes munkáltatók, hogy náluk miként sikerült a szervezetbe fogyatékkal élő embereket integrálni. Teljes cikk...
Módosult a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés pályázati határideje
12 éve 2013. szeptember 30-ig pályázhatnak az elismerés megszerzésére azok a munkáltatók, amelyek vállalják, hogy fejlesztéseket hajtanak végre a fogyatékkal élő emberek toborzásának, kiválasztásának, megtartásának érdekében. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességű munkavállalók számára rendeztek állásbörzét
12 éve Tizenkét kiállító több száz állásajánlata várta a megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő munkavállalókat a számukra megrendezett speciális állásbörzén csütörtökön, Nyíregyházán. Teljes cikk...
Tizenkétmilliárd forint fogyatékossággal élők foglalkoztatására
12 éve A fogyatékossággal élő, illetve megváltozott munkaképességű emberek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatását és képzését támogatja egy most elindított uniós program - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...
A munkaadóknak kell alkalmazkodniuk a fogyatékos emberekhez
12 éve Az alapvető jogok biztosa üdvözli, hogy a kormány két programmal összesen kétmilliárd forintot biztosít az autisták életminőségének javítására és foglalkoztatási esélyének növelésére, Szabó Máté ugyanakkor felhívta a figyelmet az oktatás és a jogrendszer autistákat érintő, jelenleg is fennálló hiányosságaira - közölte az ombudsman hivatala csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...
Érzékenyítő toborzás - esély az egészségkárosodott álláskeresőknek és a munkáltatóknak
12 éve A kereslet és a kínálat egymásra találása, a megfelelő igények találkozása a megváltozott munkaképességű emberek és a munkáltatók között speciális szakértelmet kíván. Ezt biztosítja egy új szolgáltatás keretében a toborzás-kiválasztásban harmadik félként fellépő Salva Vita Alapítvány. Az "érzékenyítés" munkáltató és munkavállaló számára egyaránt fontos, és szükségszerű - ezt mutatják az eddigi tapasztalatok. Teljes cikk...
Bővítenék a fogyatékos emberek foglalkoztatási lehetőségeit
12 éve Tovább bővítené a fogyatékos emberek foglalkoztatási lehetőségeit a kormány, ezért azt akarja elérni, hogy a megváltozott munkaképességű emberek által gyártott termékeket ne csak az önkormányzati és az állami szférában, de a "szabad piacon" is értékesíteni lehessen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára pénteken Budapesten. Teljes cikk...
Tizetnötmilliárd forint rehabilitációra - véget ért a foglalkoztatási program
12 éve Lezárult az ötéves, tizenöt milliárd forint keretösszeggel indult rehabilitációs foglalkoztatási program, amely országszerte közel tizenötezer megváltozott munkaképességű ember képzéséhez, munkába állásához járult hozzá. Teljes cikk...
Nem hagyja magára a rokkant embereket a Fidesz
12 éve A rokkantság és a fogyatékosság kifejezés is szerepelni fog az alaptörvényben - közölte Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő kedden az MTI-vel. Teljes cikk...
Fogyatékkal élők kezelésére oktatják az egészségügyi főiskolásokat
12 éve Csaknem 7 millió forintos uniós pályázati forrásból három új oktatási program indul a szociális és egészségügyi szakmákat tanuló hallgatóknak a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, Nyíregyházán. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűek: több ezren jutottak munkához
12 éve A Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése elnevezésű uniós projektben mintegy 15 ezren vettek részt országszerte - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője Salgótarjánban. Teljes cikk...
Jelnyelvi ügyintézők kellenének a munkaügyi központokba
12 éve A hallássérült, illetve siket emberek számára is ugyanaz az elbánás jár az ügyintézéskor, mint bárki másnak, mégis úgy tűnik, nem működnek rendesen az információs csatornák. Például a munkaügyi központokon, amelyek lehetővé teszik ugyan a jelnyelvi tolmácsok használatát az ügyintézés során, a szakértő szerint azonban ez mégsem elegendő. Változás viszont csak akkor lesz, ha ezt maguk az érintettek is jobban igénylik. Teljes cikk...
450 csökkent munkaképességű ember juthat munkához Egerben
12 éve Mintegy 450 csökkent munkaképességű foglalkoztatására nyert közel félmilliárd forintnyi állami támogatást az egri önkormányzati tulajdonú Agria-Humán Kft. - tájékoztatta a város polgármesteri hivatalának médiareferense pénteken az MTI-t. Teljes cikk...
Idén 30 ezer fogyatékkal élő ember foglalkoztatását biztosítja az állam
12 éve Idén 30 ezer fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását biztosítja az állam, az erre fordítható 35 milliárd forintból pályázat keretében részesülhetnek a foglalkoztatók - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Géberjénben csütörtökön. Teljes cikk...
Megváltotott munkaképességűeket foglalkoztanak Hajdúnánáson
12 éve Megváltozott munkaképességű emberek számára teremtett munkahelyet uniós támogatásból a Greenfield Park Kft. Hajdúnánáson. Teljes cikk...
Tizenegy szervezet kapott "Fogyatékosságbarát munkahely" díjat
12 éve Tizenegy cég, önkormányzat, illetve oktatási intézmény kapta meg a "fogyatékosságbarát munkahely" díjat. Az elismerést azok vehetik át minden évben, akik nyitottak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. A kitüntetettek között van a Magyar Posta Zrt., az E.ON Hungária csoport és a Nyíregyházi Főiskola. Teljes cikk...
Így csökkenthető a rehabilitációs hozzájárulás létszámbővítés nélkül
12 éve A rehabilitációs hozzájárulással kapcsolatos előlegek és az éves hozzájárulás különbözetét az adóévet követő év február 25-ig kell megfizetni. Sok cégnek azonban még mindig nem sikerült megtalálnia a megoldást a megváltozott munkaképességű munkatársak foglalkoztatására, pedig egy megfelelő átvilágítási program révén nem is feltétlenül szükséges a létszámbővítés. Teljes cikk...
Így foglalkoztat megváltozott munkaképességűeket az Auchan
12 éve Nagyon sikeres az Auchannál az a 2010-ben indult foglalkoztatási program, amelynek keretében ma már a Dunakeszi Áruházban 23 megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik. Speciális toborzási, kiválasztási és beillesztési folyamatot követően ugyanolyan teljesítményt várnak el, és kapnak ezektől a dolgozóktól, mint az épektől. A tapasztalatokról, az előítéletek lebontásáról, a folyamat társadalmi értékéről beszélgettünk Oroszlán Nórával, az Auchan Dunakeszi Áruházának HR vezetőjével. Teljes cikk...
Újabb munkalehetőség fogyatékkal élő embereknek
12 éve Új foglalkoztatási programot indított európai uniós támogatással a szekszárdi Kék Madár Alapítvány, amely csaknem harminc fogyatékossággal élő ember elhelyezkedését segíti elő. Teljes cikk...
Foglalkozási Rehabilitációs Tudástár: segítség a munkáltatóknak
12 éve Elindult a Foglalkozási Rehabilitációs Tudástár honlapja, az frtt.hu, amely a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása után érdeklődő munkaadókat segítheti - írja a jobline.hu. Teljes cikk...
A cégek 20 százaléka tervez felvenni fogyatékkal élő dolgozót
12 éve Egy kutatás szerint nem a fizikai akadályok, hanem elsősorban mentális gátak akadályozzák a megváltozott munkaképességűek szélesebb körben történő foglalkoztatását. A cégek 20 százaléka tervezi, hogy idén felvesz fogyatékkal élő munkatársat - írja a Népszava. Teljes cikk...
Egyszerűbb lesz a fogyatékos emberek foglalkoztatása
12 éve Új, egységes és egyszerűbb rendszerben működik a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása jövőre; az átalakításnak köszönhetően hétezerrel nő a támogatott foglalkoztatottak száma - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...
Munkára készítik a megváltozott munkaképességűeket
13 éve Fogyatékkal élők foglalkoztatását segítő központ nyílik Budapesten - mondta a központot vezető Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője. Teljes cikk...
Tűz egy németországi gyárban: 14 halott, sérültek
13 éve Körülbelül 120 sérült embert foglalkoztat az a délnyugat-németországi üzem, amelyben tűz ütött ki tegnap. A híradások szerint legalább 14-en életüket vesztették - írta az Origo. Teljes cikk...
Jövőre is 40 milliárddal támogatják a fogyatékkal élők foglalkoztatását
13 éve Nem változik a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékos emberek foglalkoztatására fordítható támogatási keret nagysága jövőre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtöki nyíregyházi sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...
Az Emmi szerint segíti a munkavállalókat a rehabilitációs kártya
13 éve Több mint 6400 megváltozott munkaképességű ember él az év elején bevezetett rehabilitációs kártya kedvezményeivel, és 3800 munkaadó veszi igénybe országosan a járulékkedvezményeket - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkársága szombaton az MTI-t. Teljes cikk...
Egyszerűbb lesz a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása
13 éve A kormány átalakítja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rendszerét, újraszabályozza a foglalkoztatók ellenőrzését, támogatásának, minősítésének rendszerét - közölte a szociális államtitkárság. Teljes cikk...
MEOSZ: ne számítsák be a segélyplafonba az ápolási díjat
13 éve A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra szólítja fel a kormányt, ne csökkentse tovább a fogyatékos emberek ellátásait azzal, hogy a tervezett segélyplafonba beleszámítja az ápolási díjat. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességű dolgozók segítik a logisztikát a Telenornál
13 éve A Telenor megváltozott munkaképességűek számára biztosít munkát a logisztika területén, így illeszti a társadalmi szerepvállalást mindennapi tevékenységbe - tudatta a vállalat közleményében. Teljes cikk...
Fogyatékosság-barát munkahely lett az ELTE TáTK
13 éve Fogyatékosság-barát munkahely elismerésben részesül az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kara. Teljes cikk...
Átalakuló rokkantellátás: mi az igazság a felülvizsgálatokkal kapcsolatban?
13 éve Biztonság, átláthatóság és munkára ösztönzés a célja a január elsején életbe lépett új rokkantnyugdíj rendszernek - mondta a HR Portálnak Dr. Székely Ildikó, az NRSZH Orvosi, Módszertani és Ellenőrzési Igazgatóságának vezetője, aki hangsúlyozta, hogy a megélhetési gondok megoldása nem orvosi feladat. Szakály József, a MEOSZ főtitkára ezzel szemben úgy gondolja, a minősítési rendszer átalakítása megdöbbentő eredményekhez vezet. Teljes cikk...
Több tízezer fogyatékkal élő dolgozó veszítheti el állását
13 éve Az LMP szerint több tízezer megváltozott munkaképességű dolgozó veszítheti el állását, amennyiben a kormány nem utalja ki minél gyorsabban az érintett szervezeteknek és vállalkozásoknak a költségvetésben erre a célra elkülönített és még fel nem használt, összesen 8 milliárd forintos bértámogatást. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességű dolgozó: kockázat a cégeknek?
13 éve Hogyan viszonyulnak a vállalatok vezetői a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához? Melyek a speciális igényű foglalkoztatásból eredő tapasztalatok? Mi akadályozza a megváltozott munkaképességűek szélesebb körű munkavégzését? Ezekre a kérdésekre ad választ a Rehabjob kutatása. Teljes cikk...
Nem bánnak megfelelően a fogyatékkal élőkkel
13 éve Az Európai Bizottság Brüsszelben kedden közzétett jelentése szerint bár az európai uniós tagállamok elkötelezettek a bevonó jellegű oktatás elősegítése iránt, a sajátos nevelési igényű gyermekek és a fogyatékos felnőttek még mindig nem részesülnek megfelelő bánásmódban. Teljes cikk...
Több napja tiltakoznak a fogyatékkal élők
13 éve Vasárnap óta tiltakoznak a fogyatékkal élők a Hősök terén, azért, mert az új szabályok szerint megszüntetik rokkantnyugdíjukat és több esetben havi 28 ezer forintból kell megélniük - adja hírül az Atv.hu. Teljes cikk...
A fogyatékkal élőkért demonstráltak civilek
13 éve Több százan vettek részt a rokkantak, fogyatékkal élők, az idősek és az elesettek jogaiért tartott vasárnapi demonstráción, amelyet civilek szerveztek a fővárosi Hősök terén. Teljes cikk...
Hogyan valósítható meg a megváltozott munkaképességű munkavállalók sikeres integrációja? - Egy kutatás tapasztalatai
13 éve A Salva Vita Alapítvány nagyvállalatok körében végzett kutatást, hogy azonosítsa azokat a tényezőket, amelyek befolyásolják a megváltozott munkaképességű munkavállalókra vonatkozó foglalkoztatási stratégiájukat, politikájukat és gyakorlatukat, valamint ezek sikerességét. Íme a felmérés eredményei. Teljes cikk...
Kiürült az Agora
13 éve Az országban mintegy 50 vállalat foglalkoztat fogyatékkal és más egészségkárosodással élő személyt, akiknek alkalmazását a bérek állami támogatásával oldják meg. Egy adótartozás azonban, amelyet Pécs egyik nagy cégénél, az Agoránál állapítottak meg, ezer megváltozott munkaképességű ember állását temetheti maga alá. Máig nem tudni, mi lesz a sorsa a vállalatnak. Teljes cikk...
Milyen munkaerő egy autizmussal élő dolgozó?
13 éve Egy programnak köszönhetően értelmi sérült és autizmussal élő fiatalok szerezhettek gyakorlati tapasztalatot a nyílt munkaerőpiacon. Nem csak számukra volt ez jó lehetőség: a munkáltatók is felmérhették munkavégző képességüket, megtapasztalhatták, hogy lehet és kell is tőlük követelni. Pár hetes közös munka után a szorongásból mosoly és elfogadás lett. Bebizonyosodott, hogy ez az út a hatékony integrációhoz. Teljes cikk...
Fogyatékkal élő dolgozók a rádióban
13 éve A Radio Face a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjával (MEREK) kötött szerződés keretein belül jelenleg öt fogyatékkal élő, kerekesszékes kollégát alkalmaz, emellett egy heti magazinműsort is indít, hogy ezzel is segítse a fogyatékkal élők társadalmi elfogadását. Teljes cikk...
Siket szakács, kerekes székes felszolgáló - sikeres a fogyatékkal élők étterme
13 éve Siket szakácsok főznek, mozgássérült felszolgálók viszik ki az ételt, tanulásban akadályozott emberek pedig a kisegítő munkát végzik el a szekszárdi Kék Madár Alapítvány éttermében. A fogyatékkal élőket foglalkoztató, országosan is egyedülálló társadalmi vállalkozás öt év alatt elfogadott, népszerű vendéglátóhellyé vált Szekszárdon. Teljes cikk...
Álláslehetőség megváltozott munkaképességűeknek Komlón
13 éve Komlón alakította ki egyik termelési központját a Főkefe Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Nonprofit Kft. (Főkefe Nonprofit Kft.) a közelmúltban, a létesítmény 200, döntő többségben megváltozott munkaképességű alkalmazott foglalkoztatására ad lehetőséget. Teljes cikk...
Milliókat fizetnek rehabilitációs hozzájárulásként az önkormányzatok
13 éve Alig, vagy egyáltalán nem foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embereket az MTI által megkeresett önkormányzatok, bár több városban is tervezik. A fogyatékosok foglalkoztatásának elmaradása miatt az önkormányzatoknak évente sokmillió forintot kell befizetniük rehabilitációs hozzájárulásként. Teljes cikk...
Weisz Fanni: Az esélyegyenlőség születésünk pillanatában kezdődik
13 éve Weisz Fanni gyönyörűnek és siketnek született, de hátránya ellenére ugyanolyan magabiztossággal mozog a szépségversenyek színpadán, és a kifutókon, mint egészséges társai. Célja azonban több, mint a királynői korona. 19 éves korát meghazudtoló céltudatossággal igyekszik mindent megtenni azért, hogy siket sorstársai teljes életet élhessenek. Mert, ahogy mondja, "az emberek jók, és tele vannak szeretettel, csak meg kell találni velük a közös hangot." Teljes cikk...
Elkeltek a Civil Licit idei szolgáltatásai
14 éve Más célok, más gondolkodásmód, idegen nyelvezet - csupán néhány dolog a sok közül, ami nehezíti a civil és a profitérdekelt szektor közeledését. A kapcsolatért sokat tesz a közelmúltban megrendezett Civil Licit, olyannyira, hogy az egyik résztvevő szerint egyre komolyabb márkává válik. Idén csaknem kétmillió forint értékű üzlet kötetett és kilenc "civil" szolgáltatás talált gazdára. Teljes cikk...
Rokkantsági felülvizsgálat: nincsenek csalók a rendszerben?
14 éve Bár a Széll Kálmán Tervben említett rokkantsági teljes körű felülvizsgálat nem kezdődött el, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnökének nyilatkozata szerint a soros vizsgálatokon több az előnytelen helyzetbe kerülő sorstársa. Hegedűs Lajos szerint nem növeli az sem a rokkantak esélyegyenlőségét, hogy foglalkoztatásuk támogatására 2012-ben még kevesebb pénzt kapnak, mint ebben az évben. Teljes cikk...
Borárverés a fogyatékos emberek munkához jutásáért
14 éve Jótékonysági borárverést rendez pénteken a KézenFogva Alapítvány a fogyatékos gyereket nevelő családok támogatására és a fogyatékos felnőttek munkához jutásának elősegítésére Budapesten. Teljes cikk...
Az "igazsággal" szembesítenék a kormányt a rokkantnyugdíjasok
14 éve A fogyatékkal élők a szakmai egyeztetések hiánya mellett leginkább azt a negatív kampányt sérelmezik, amely a rokkantsági nyugdíjasokat a csalókkal kapcsolja össze. Az érdekvédelmi szervezetek úgy döntöttek - alkalmazkodva a kormány "Szociális konzultációjához" - "Társadalmi párbeszéd kérdőívvel" válaszolnak a kormányzat egyeztetést nélkülöző stratégiájára írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
Pert indított az egészségesnek nyilvánított rokkant
14 éve Munkaügyi Bírósághoz fordult az 57 éves Kovács József, akitől 11 év után vonták meg rokkantnyugdíját, és küldenék újra dolgozni - írja a Blikk. Teljes cikk...
Dolgoznának a rokkantak, de hiányzik belőlük az aktivitás
14 éve A megváltozott munkaképességű személyek többsége állást keres, de nem aktív álláskereső. Meg akar felelni a munkaerőpiac elvárásainak, hajlandó váltott műszakban dolgozni, de elsősorban részmunkaidőben és távmunkában szeretne elhelyezkedni, amiből viszont szűk a kínálat - állapítja meg a Kelly Services idén nyáron készült kutatása. Teljes cikk...
Sok termelő cég ügyeskedik a rehabilitációval
14 éve Súlyos milliók fizetése helyett hajlandók lennének arra, hogy munkatársaik közé emeljenek megváltozott munkaképességű és fogyatékos embereket, azonban a nagy tömegek befogadására képes termelésben a legrosszabbak a cégek kilátásai. A rehabilitációs hozzájárulás emelése pedig nehezen kezelhető kényszerhelyzetet teremtett. Teljes cikk...
Munkanélkülivé válhatnak a rokkantnyugdíjasok?
14 éve Miért előnyös megváltozott munkaképességű személyt alkalmazni és mit kell tudni a foglalkoztatásukról? Milyen toborzási módszereket érdemes bevetni? Mit tehet a HR, hogy egy fogyatékkal élő sikeresen beilleszkedjen a szervezetbe? - ezekre a kérdésekre keresték a választ a Spar HR konferenciáján, ahol az is elhangzott, nemcsak, hogy kevés a befogadó munkahely, a kereslet és a kínálat sem tud egymásra találni. Teljes cikk...
Értelmi sérült emberek foglalkoztatását segítik
14 éve A fogyatékos emberek foglalkoztatásának kérdése a rehabilitációs hozzájárulás tavaly januárban történt drasztikus emelése óta a munkáltatókat is érzékenyebben érinti. A jogszabályi változtatások hatására egyre több cég nyit a megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek foglalkoztatása felé - írja közleményében a Salva Vita Alapítvány. Teljes cikk...
Megmaradnak a megváltozott munkaképességű dolgozók munkahelyei
14 éve A Nemzeti Erőforrás Minisztérium teljes mértékben támogatja a megváltozott munkaképességűek, illetve a fogyatékkal élők munkahelyeinek megőrzését a Főkefe Rehabilitációs Ipari Nonprofit Kft-nél - jelentette ki Bernáth Ildikó miniszteri biztos a portálunkhoz eljuttatott közlemény szerint. Teljes cikk...
Jól dolgoznának, de kevés esélyük van az autistáknak
14 éve Egy telefonos felmérés szerint 305 szervezetből egy esetében fordult csak elő autizmussal élő alkalmazott. Más fogyatékos csoportokban ugyancsak sok a munkára váró ember, nem kis részben azért, mert a foglalkoztatásukat segítő civil szervezetek anyagi háttere még mindig megoldatlan. Teljes cikk...
Csökkenthető a rokkantnyugdíjasok száma
14 éve Százötven milliárd forint megtakarítást remél az állam jövőre a rokkantsági nyugdíjak rendszerének felülvizsgálatától. Ilyen ellátásban Magyarországon nyolcszázezren részesülnek, ami kétszerese az OECD-országok átlagának. A kormányzat ebből a rétegből mintegy kétszázezer embert szeretne visszavezetni a munka világába. Teljes cikk...
Rabszolgaként dolgoztattak fogyatékos munkásokat
14 éve Rendőrök szálltak meg Kína nyugati részén egy üzemet, ahol rabszolgaként, embertelen körülmények között dolgoztattak többségében szellemi fogyatékos munkásokat - közölte kedden a kínai állami tévé. Teljes cikk...
Új tagok a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma Egyesületben
14 éve Áprilisi magalakulása óta négy szervezett csatlakozott Magyarország első önszabályozó, munkáltatókat tömörítő, esélyegyenlőségért küzdő szakmai és érdekvédelmi szervezetéhez - tudatta a Salva Vita Alapítvány sajtóközleményében. Teljes cikk...
Konferenciát tartottak a fogyatékkal élő munkavállalók ügyében
14 éve Az alkotás teszi az embert emberré, épp ezért fontos a fogyatékossággal élők számára is a munka - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a "Segítő Vásárlás" című szakmai konferencián Budapesten. Teljes cikk...
Szociális államtitkár: "Segítő Vásárlás" a fogyatékossággal élőkért
14 éve A Nemzeti Erőforrás Minisztérium idén először, hagyományteremtő céllal rendezi meg december 3-án és 4-én a "Segítő Vásárlást", a fogyatékossággal élők által készített termékek kiállítását és vásárát - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
A HR segít a szakiskolákon
15 éve Ha a szakiskolák keresett szakmákat adnak a sajátos nevelési igényű tanulók kezébe, és felkészítik őket a munkavállalásra, akkor felveszik a versenyt az országos képzés élvonalával - tudtuk meg a három éve indított KOMP program modellezési szakaszát lezáró konferencián. A nyíregyházi Ridens Szakképző Iskola ennél is továbbment, saját kezébe vette tanulói sorsát és jogot szerzett munkaerő-közvetítői tevékenységre. Teljes cikk...
Segítség megváltozott munkaképességű dolgozók toborzásához
15 éve Az elmúlt időszakban egyre több megrendelést kap a Work Force Kft. olyan vállalatoktól, amelyek kifejezetten megváltozott munkaképességű munkavállalókat keresnek - tájékoztatta lapunkat Kemény Péter rehabilitációs üzletágvezető. Mint mondta, a cégeket különböző tréningekkel és képzésekkel segítik, hogy megértsék, megismerjék a fogyatékossággal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, ismereteket. Teljes cikk...
Tippek megváltozott munkaképességű dolgozók kiválasztásához
15 éve Melyek azok a szempontok, amelyekre érdemes odafigyelni, ha megváltozott munkaképességű kollégát szeretnénk felvenni? Hogyan tehetjük megbízhatóbbá a kiválasztási módszereinket? Mit tegyünk annak érdekében, hogy a kiválasztottjaink bent is maradjanak a szervezetben? Tanácsok HR-eseknek. Teljes cikk...
Kulcs a megváltozott munkaképességűekhez
15 éve Meglepően keveset tudnak róla és félnek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásától a HR-esek, pedig ha megtanulják az idevonatkozó jogszabályokat, megismerik ezt a társadalmi csoportot, illetve a jó gyakorlatok eredményeit, könnyebben át tudják alakítani saját munkahelyüket. Erre példát is tud mondani Oplaznik Gabriella, a Work Force Kft. rehabilitációs üzletágvezetője, akit rehabilitációs mentorképzésükről kérdeztünk. Teljes cikk...
Esélyegyenlőségi étterem nyílik Székesfehérváron
15 éve Sérült és megváltozott munkaképességű embereknek kínál munkát az év végén megnyíló székesfehérvári Hatpöttyös étterem. Ehhez az akadálymentesítésen túl több speciális feltételnek is eleget kell tenni - cikkezik a Népszabadság. Teljes cikk...
Nem a hiány, a meglévő készség számít
15 éve Ez év januárjától öt és félszeresére emelkedett a cégek által befizetendő rehabilitációs hozzájárulás. Van olyan vállalat, amelyik inkább elfogadja a kvótarendszert és van, amelyik inkább fizet. A megváltozott munkaképességű emberek normális életkörülményeket és ennek részeként piaci viszonyok közötti munkavégzést szeretnének. A munkaerő közvetítő szolgáltatóknál pedig megjelent az eddig ismeretlen, rehabilitációs üzletág. Teljes cikk...
Megalakult a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma Egyesület
15 éve Megalakult Magyarország első önszabályozó, munkáltatókat tömörítő, esélyegyenlőségért küzdő szakmai és érdekvédelmi szervezete a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma Egyesület. Az alapítók között több magyar és multinacionális társaság van, amelyek összefogásukkal példát kívánnak mutatni. Teljes cikk...
Esélyegyenlőség napja a Millenárison
15 éve Az Európai Bizottság 2010. május 8-án a Millenárison rendezi meg a "Sokszínűségért. A diszkrimináció ellen" információs kampány keretében az Esélyegyenlőség Napja Fesztivált. A cél, hogy így hívják fel a figyelmet a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem fontosságára, valamint a sokszínű társadalom előnyeire. Teljes cikk...
Rehabilitációs szakértőket képeznek HR-esekből
15 éve A Work Force személyzeti tanácsadó cég 2010. májusától rehabilitációs mentorképzés keretében készíti fel a cégeket, HR szakembereket a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. Teljes cikk...
Fogyatékosság-barát munkahelyeket keresnek
15 éve A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Egyesület és a Salva Vita Alapítvány felhívást hirdet munkáltatók számára a "Fogyatékosság-barát munkahely" elismerés megszerzésére és logó használatára. Teljes cikk...
Rehabilitációs foglalkoztatás: kisebb cégeknél könnyebben megoldható
15 éve A munkáltatók körében még mindig nagy a tájékozatlanság rehabilitációs témákban, pedig megfelelő információ birtokában és szakember segítségével mindig lehet olyan munkakört találni, amelyben lehet megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatni - mondta portálunknak Oplaznik Gabriella, a Work Force rehabilitációs üzletágának vezetője. Teljes cikk...
Nem fizetik be a cégek a rehabilitációs hozzájárulást
15 éve Komolyabb elmaradás mutatkozik a rehabilitációs hozzájárulás terén a Világgazdaság szerint. Teljes cikk...
Főkefe: megőrzik a sérültek munkahelyeit
15 éve Kényszerlépésekre szánta el magát Magyarország egyik legnagyobb, csökkent munkaképességűeket foglalkoztató vállalata, a Főkefe. A cél, hogy a halmozottan nehéz helyzetben lévő munkavállalók munkahelyeit megőrizhessék. Teljes cikk...
Online újságírói képzés indul mozgássérült embereknek
15 éve 2010. májusában újságírói képzés indul érettségizett, munkával nem rendelkező, regisztrált munkanélküli mozgássérült emberek számára, hogy nagyobb eséllyel kapjanak állást az online médiában, elsősorban kulturális témákra szakosodott újságíróként. A képzés vizsgával zárul, a résztvevők OKJ-s bizonyítványt kapnak. Teljes cikk...
Rehabilitációs hozzájárulás: lehetetlen teljesíteni
15 éve Sok cégnél a HR-esek már elkezdték feltérképezni, milyen módon tudnának megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatni, de gondban vannak: egyes iparágakban ugyanis kevés olyan feladatkör van, amelyet megváltozott munkaképességgel is el lehet látni - hangzott el a Salva Vita Alapítvány Munkáltatói Fórumán. Teljes cikk...
Előnyt jelent a rehabilitációs foglalkoztatás
16 éve Sokszor a tanácsadó cégeken múlik, hogy a HR szolgáltatások területére is begyűrűzött a diszkrimináció. A megváltozott munkaképességűeknek ugyanis elenyésző száma dolgozik legálisan és önmagát felvállalva, mivel sokan tartanak a hátrányos megkülönböztetéstől. Pedig egyre fontosabb lesz megtalálni ezt a réteget, hiszen a rehabilitációs foglalkoztatás konkrét gazdasági előnyt jelent - emelte ki Köves Balázs, a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője a Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállításon. Teljes cikk...
Büntetőadó a munkaadóknak - januártól nő a rehabilitációs járulék
16 éve Az idei 177 600 forintról januártól 964 500 forintra nő a rehabilitációs hozzájárulás mértéke - közli a Magyar Hírlap. Ezt az összeget minden egyes munkavállaló után be kell fizetniük a munkaadóknak, ha a foglalkoztatottjaik létszáma meghaladja a húsz főt. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak Rétságon
16 éve Harminc megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat a Főkefe Nonprofit Kft. a nyugat-nógrádi Rétságon, a foglalkoztatási program 2010 végéig szól - tájékoztatta az MTI-t Rétság polgármestere. Teljes cikk...
Még mindig kevés fogyatékkal élő dolgozik
16 éve Hazánkban a fogyatékossággal élő emberek mindössze 2-3 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, és a nyelvtudás hiánya is korlátozza foglalkoztathatóságukat. E célcsoport számára a legfontosabb stratégiai cél a nyílt munkaerőpiacra való kivezetés. Jelenleg 33 civil szervezet nyújt számukra alternatív munkaerő-piaci szolgáltatást, amelynek köszönhetően tavaly 839 fogyatékkal élő ember tudott elhelyezkedni. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat a Jánosik Kft.
16 éve A több mint 300 fős Jánosik és Társai Kft. támogatást nyert megváltozott munkaképességűek alkalmazására - tudhatjuk meg a Világgazdaságból. Teljes cikk...
Civil kurázsi - meghátráló kormányzat
16 éve A Munkaerő-piaci Alap (MPA) Rehabilitációs Alaprészének zárolása ez év szeptemberéig csődbe viheti a megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációját és álláshoz jutását segítő civileket. Ennek cáfolataként az M1 Az Este című műsorában a minisztérium képviselője bejelentette, hogy 472 millió forinttal 12 hónapra biztosítják a civil szolgáltatók munkáját. A civilek egyelőre csak bizakodnak, mivel a minisztérium hivatalos bejelentésére várnak. Teljes cikk...
EU: egyszerűbb a fogyatékkal élő munkavállalók állami támogatása
16 éve Az Európai Bizottság két iránymutató dokumentumot fogadott el, amelyek a nagy összegű képzési támogatások, illetve a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő munkavállalóknak nyújtott támogatások mélyreható értékelésének kritériumait rögzítik. Teljes cikk...
Kevesebb támogatás jár a fogyatékkal élő dolgozók után
16 éve Idén tízezerrel több megváltozott munkaképességű dolgozó után kap állami támogatást a munkáltatója, ugyanakkor kevesebb pénz jár az ilyen alkalmazottak után az uniós szabályozás miatt, ennek következményeként pedig sok cég tönkrement. Teljes cikk...
Munkahelyeket teremt a Trenkwalder
16 éve Harmincegy megváltozott munkaképességű embernek ad munkát januártól a Trenkwalder - Pensum Rehabilitációs Üzem. A tervek szerint még ebben az évben újabb műszak indításával negyven fővel emelik a dolgozók létszámát - hangzott el az üzem szerdai megnyitóján. A személyzeti tanácsadó cég emellett egyéni rehabilitációs tervvel, pszichológiai tanácsadással és ingyenes tréninglehetőségekkel segíti a fogyatékkal élőket. Teljes cikk...
Egyre több fogyatékkal élő hallgató vesz részt a felsőoktatásban
16 éve Megduplázódott a felsőoktatásban tanuló, fogyatékkal élő hallgatók száma az elmúlt két év során, hatéves időtartamot vizsgálva pedig 905 fővel emelkedett ez az érték. Míg 2002-ben 271, 2008-ban már 1176 fogyatékkal élő diák folytatott tanulmányokat valamely egyetemen, vagy főiskolán - olvasható az oktatási tárca honlapján. Helyzetüket segíti egy 2006-os kormányrendelet, mely 50 többletpontra való jogosultságot határoz meg a fogyatékossággal élő jelentkezők számára. Teljes cikk...
Új munkakörök nyílhatnak meg a látássérültek előtt
17 éve Jelentős előrelépés történt a látássérült emberek rehabilitációja terén: az idei évtől a korábbi három szervezet mellé öt civil szolgáltatót sikerült bevonni, így a fejlesztés végére régiónként évente legalább 450 látássérült személy elemi és foglalkozási rehabilitációját végezhetik el, ami 3150 fő fejlesztésére ad lehetőséget. Teljes cikk...
Jogszabály-módosításokat sürgetnek a fogyatékkal élők
17 éve A jogszabályok módosítását sürgették az érintettek a fogyatékkal élők foglalkoztatási lehetőségeiről a fővárosban pénteken rendezett nyilvános meghallgatáson. Szabó Máté ombudsman közölte: jövőre vizsgálatot indít a fogyatékkal élők emberi jogainak érvényesüléséről. Teljes cikk...
ELTE: nyelvi labort hoz létre a fogyatékkal élőknek az IBM
17 éve Az IBM támogatásával az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyelvi laboratóriumot alakít ki fogyatékossággal élő hallgatók számára az intézmény Trefort-kerti és lágymányosi kampuszán. A támogatás összege 50 ezer euro, melyből speciális bútorokat, informatikai eszközöket, látássérülteket segítő berendezéseket és szoftvereket vásárolnak. Az ELTE és az IBM megállapodott abban is, hogy kiválasztott fogyatékos hallgatók fél éves gyakornoki álláslehetőséghez jutnak az informatikai cégnél. Teljes cikk...
Saját ombudsmant követelnek a fogyatékkal élőknek
17 éve Tizenhárom, fogyatékosokat képviselő társadalmi szervezet ma nyílt levelet intézett a kormányhoz és a miniszterelnökhöz, hogy megvalósuljanak végre a Magyarország által 2007 júniusában ratifikált, a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény rendelkezései. Teljes cikk...
Az esélyegyenlőség nem csak PR
17 éve Manapság egyre több vállalat kötelezi el magát az esélyegyenlőség nemes célja mellett, sokan azonban csak divatból családbarátok, mintha az csupán egy jó PR-fogás lenne, amivel az ügyfelek előtt lehet villogni. Pedig az esélyegyelőség nem pusztán lehetőség a szervezetek számára, annak minden mozzanatát egy kontrolláló szerv is felügyeli az országban. Teljes cikk...
Élen jár a fogyatékkal élők foglalkoztatásában a Tesco
17 éve A Salva Vita Alapítvány Munkáltatói Fórumának június 24-i rendezvénye a Tesco "Év Támogatottja 2007" programjának tapasztalatairól számolt be, bemutatva a vállalati társadalmi felelősségvállalás egyik példaértékű hazai gyakorlatát. Teljes cikk...
Kevés multi foglalkoztat fogyatékkal élőket
17 éve "Az egyéni vállalkozók és kisvállalatok aránylag nyitottak arra, hogy fogyatékkal élőket vagy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztassanak. Sajnos ez nem mondható el sem a közép méretű cégekről, sem a multinacionális vállalatokról" - ismertette felmérésének eredményét Gyülingné Schindler Rózsa, a Székesfehérvári Regionális Képző Központ igazgatója a MindenTanulásban. Teljes cikk...
HEFOP: esélyegyenlőség 168 millió forintból
17 éve Szigethalmon átadták az unió 168 millió forint összegű támogatásával létrehozott, fogyatékosok nappali ellátását biztosító intézményt - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI-vel. Teljes cikk...
Elveszett rétegek a munkaerőpiacon
17 éve Az országban 700-800 ezer fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű ember él, akiknek mindössze 10 százalékát foglalkoztatják - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szombaton Pápán. Teljes cikk...
Tizenöt éves a fogyatékkal élőket foglalkoztató MOVE Kht.
17 éve Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára 2008. május 24-én felavatja a Move Rehabilitációs és Szolgáltató Közhasznú Társaság fogyatékossággal élő munkatársai által, a cég fennállásának tizenöt éves évfordulójára készített emlékművet - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Lehetőség, s nem teher a fogyatékkal élők foglalkoztatása
17 éve A fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű emberekről való gondoskodás messze túlnő a gazdasági érdekeken, a társadalomnak alapvető kötelessége, hogy sajnálgatás helyett a rászorulók számára lehetőséget teremtsen meglévő képességeik fejlesztésére és kibontakoztatására - hangoztatta Tarcsi Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára Szombathelyen egy osztrák-magyar munkaügyi konferencián. Teljes cikk...
Autistákat foglalkoztatnak Csókakőn
17 éve Felavatták az autizmussal élő fiatal felnőttek foglalkoztatására, elhelyezésére és oktatására alkalmas Autifarm első épületét szerdán Csókakőn. Teljes cikk...
Melyik a Legesélyesebb Munkáltató?
17 éve Négy, a Befogadó Munkahely versenyen már bizonyított nagyvállalat (Arrowsuper, Magyar Telekom, Shell Hungária Zrt., Szerencsejáték Zrt.) csapata mérte össze esélyegyenlőségi tudását a Sokszínűség Napján, hogy megmutassák, nem pusztán a hangzatos szalagcímek utáni vágy, hanem valóban a hátrányos helyzetűek iránti elkötelezettségük hajtja előre őket. Teljes cikk...
Parlagon hever a fogyatékkal élők tudása
17 éve A "Március a fogyatékkal élő nőké" című konferenciát idén immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség. A március 27-i rendezvény célja, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv példaértékű konstrukcióit, projektjeit bemutassa, amelyek révén a civil - vállalati - kormányzati együttműködés lehetővé teszi a munkaerőpiac kibővítését. Teljes cikk...
Charta az értelmi fogyatékosok esélyegyenlőségéért
17 éve Az értelmi fogyatékos emberek esélyegyenlőségének megteremtését, társadalmi befogadásuk erősítését szorgalmazza az Esélyegyenlőség Charta 2008, amelyet az Önérvényesítés Együtt - Közösen című hároméves uniós foglalkoztatási program zárókonferenciáján hoztak nyilvánosságra a minap Budapesten. Teljes cikk...
Hogyan készítsük fel a dolgozókat a fogyatékkal élő munkatársakra?
17 éve Ismét megrendezte Munkáltatói Fórumát a sérült munkavállalók foglalkoztatását célzó Salva Vita Alapítvány, hogy a nagyvállalatok vezetői egy légtérbe zsúfolva értekezzenek a társadalmi felelősségvállalás módjairól. Teljes cikk...
Pályázat akadálymentesítésre
17 éve A 2008. február 29-ével lejáró (TIOP-3. 3.1/07/1) pályázat keretében a közszolgáltatást nyújtó intézmények komplex akadálymentesítésre lehet támogatást igényelni. Az egyenlő esélyű hozzáférés biztosításával ugyanis, a fogyatékossággal élő személyek képessé válnak önállóan intézni ügyeiket, dolgozni és adót fizetni. Teljes cikk...
Az egész országban próbára tehetik befogadó készségüket a cégek
17 éve Országossá dagad a Salva Vita Alapítvány fogyatékkal élők elhelyezkedését célzó programja, amellyel hosszú távú kötelezettségek nélkül tehetik próbára a vállalatok befogadó készségüket, érvényt szerezve az esélyegyenlőség elvének. Teljes cikk...
Fogyatékkal élők a munkaerőpiac vérkeringésében
17 éve Sikeresnek bizonyult a fogyatékkal élők munkába állítását szorgalmazó Salva Vita Alapítvány Munkáltatói Fóruma, a Tesco és a dm példáján felbuzdulva ugyanis több vállalat jelezte, hogy szívesen alakítana ki konkrét együttműködést sérült munkavállalók foglalkoztatásának céljából. Teljes cikk...
Jócskán megtérül a fogyatékkal élők foglalkoztatása
18 éve A társadalmi felelősségvállalást többnyire egyszerű jótékonykodásnak tartják a vállalatok, ám egy brit tanácsadó cég, a Lodestar kutatásával rácáfolt erre: a hangzatos szavak mögött ugyanis valódi, jól forintosítható értékteremtés folyik. A felmérés szerint öt év alatt minden befektetett 1 forint 4,77 forintot fial a vállalat számára. Teljes cikk...
Félszáz fogyatékkal élő kap munkát Angyalföldön
18 éve Félszáz megváltozott munkaképességű embernek tudnak majd munkát biztosítani abban az angyalföldi foglalkoztatóban, amelyet pénteken ad át a XIII. kerületi önkormányzat nevében Tóth József polgármester, szocialista országgyűlési képviselő - közölte Gellért Lajos sajtóreferens csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...
Teljesértékű munkát tudnak végezni a látáskárosultak is
18 éve Ha a vakok megkapják a segítséget, a társadalomnak is hasznos tevékenységet tudnak folytatni - hangzott el egy minap rendezett konferencián. A program célja volt, hogy felhívják a közvélemény figyelmét: megfelelő körülmények között a látáskárosultak is teljes értékű munkát tudnak végezni. Teljes cikk...
Tovább növelnék a romák és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását
18 éve Áttörést kíván elérni a romák és a megváltozott munkaképességű, valamint fogyatékkal élő emberek foglalkoztatásában a szaktárca az elkövetkező években - erről Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter beszélt egy szakmai konferencián csütörtökön a fővárosban. Teljes cikk...
Nemzetközi konferencia a mozgássérültekért
18 éve Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter nyitja meg azt a nemzetközi konferenciát, amely a "Motivaton to employment" nevű EQUAL projekt zárórendezvénye. Magyarország a Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány által vezetett EQUAL pályázat, E/022 Variációk Foglalkoztatási Rehabilitációra programjával vett részt az együttműködésben. Teljes cikk...