kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Tanoda programok támogatása (HEFOP)

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program Irányító Hatósága (HEFOP IH) pályázatot hirdet: "Tanoda programok támogatása" címmel

1. A pályázati felhívás hivatkozási száma
HEFOP/2005/2.1.4.B


2. A pályázati program célkitűzése

A halmozottan hátrányos helyzetű, különösen a roma fiatalok továbbtanulási, ezáltal munka-piaci és társadalmi beilleszkedési esélyeinek javítása a tanodában szervezett tanórán kívüli foglalkozások rendszerében.
A szociális helyzetük miatt halmozottan hátrányos helyzetű, különösen a roma tanulók számára hozzáférhető, eredményesen működő tanoda típusú (extrakurrikuláris) programok megvalósítása, a működő tanodák számának növelése, elsősorban a hátrányos helyzetű régiókban.
A roma tanulók iskolai eredményességének javítása oly módon, hogy a program révén a sikereiket integrált környezetben, a közoktatási intézményekben éljék meg.
A roma tanulók mind nagyobb számban fejezzék be az általános iskolát, érettségit adó középiskolában tanuljanak tovább, lehetőleg olyan eredménnyel, hogy a felsőfokú oktatásba is bekapcsolódhassanak.

3. Célcsoport

Közvetlen:
Azon halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma tanulók, (a halmozottan hátrányos helyzet tanulók definíciója a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Tv. 121. § (1) 14. pontjában szerint értendő [1]) valamint állami nevelt diákok, akik tanulmányaikat az általános iskola felső tagozatán, illetve érettségit adó középiskolában folytatják.

Közvetett:
Szülők, pedagógusok, civil szervezetek, kisebbségi önkormányzatok, kapcsolódó - egészségügyi, szociális, adminisztratív - területeken dolgozó szakemberek, helyi döntéshozók, a közoktatási intézmények fenntartóinak képviselői.

4. Támogatott tevékenységek

A támogatott programokban legalább 25, legfeljebb 60 tanulónak kell részt vennie.
A pályázati program keretében az alábbi tevékenységtípusokra lehet pályázni:


Kötelezően megvalósítandó tevékenységek:
A szükséges tárgyi, infrastrukturális környezet kialakítása.
Olyan légkör biztosítása, mely garantálja a nyugodt tanulás, a bizalmas kapcsolati rendszer, otthonosság érzésének meglétét. Legfontosabb alapja az épület kiválasztása. Az épület lehet a szervezet tulajdona, vagy hosszú távra bérelt többhelyiséges épület vagy épületrész, ahol a tanodai tevékenységek zavartalanul, folyamatosan időkorlát nélkül bonyolódhatnak. (Nem alkalmas a célra pl. iskolai tanterem, kultúrház, könyvtár, művelődési ház, vagy egyéb középületek, melyek alkalmi bérléssel vehetők csak igénybe.)
A tanodás diákok kiválasztása, és standardizált tudásszint-felmérés készítése.
Ez alapján világossá válnak a diákok iskolai követelmény szerinti hiányosságai, aktuális fejlődési szakasza, amely alapján kidolgozható a tanulók egyéni fejlesztési terve, és erre építve a tanulók egyéni órarendje. Ezen órarendek összesítése után készíthető el a tanoda teljes ütemterve (tantárgy/óra/diák).
Az egyéni fejlesztési tervek kidolgozása.
Egyéni, esetleg mikrocsoportos fejlesztési egységek rendszeresítése.
Tehát nem a tanulók csoportosíthatók tantárgyak-szaktanárok köré, hanem egy diák határozza meg a szükséges szaktanárát/tanárait, akik inkább mentori rendszerben foglalkoznak a tanulókkal, mintsem szaktantárgyi fejlesztőként.
Szerződés kötése a felvételt nyert tanodásokkal.
Ehhez a tanulók aktuális félévet lezáró bizonyítványának másolatát kell csatolni, melyben rögzítik a megbeszélt feltételek mellett, a biztosított segítséggel az adott időszakon belül vállalt (tanulmányi) eredmények produkálását. A szerződést a szülő is aláírja.
Folyamatos konzultáció a szülőkkel, iskolai tanárokkal.
A tanoda nevelői/mentorai a diákokkal való foglalkozásokon túl konzultációt folytatnak a szülőkkel, amely rendszeres családlátogatással, iskolalátogatással jár. A konzultáció célja, hogy a diákok munkáját a szülő, a tanodai mentor és az iskolai tanár közti együttműködés összehangoltan segítse.
Egyéni fejlődési napló vezetése a folyamatos ellenőrzés, értékelés rögzítésére.
A tanodai programban résztvevő tanulók programjainak kötelező szakmai elemei:
A tanulók személyiségének megerősítése érdekében folytatott tevékenységek.
A tanulók személyes helyzetére szabott nevelés, személyiség fejlesztés, képességeiknek és érdeklődésüknek megfelelő tehetségkibontakoztatás; diák önsegítő csoport működtetése.
A tanuló identitástudatának erősítése.
Hagyományőrzés, nyelvápolás.
A továbbtanulást közvetlenül segítő tevékenységek.
A középiskolai beiskolázást megelőző tanévben pályaválasztási szolgáltatás nyújtása, családlátogatás, iskolalátogatások szervezése; a tanulók továbbtanulásához, pályaválasztásához szükséges információk, ismeretek, képességek megszerzésének elősegítése.
Készségfejlesztő programok kidolgozása és megvalósítása.
Az iskolai sikerességet segítő és a szabadidős programok mellett hangsúlyt kell fektetni a készségfejlesztésre is, mint pl. a demokratikus együttműködési készségek, kommunikációs készségek fejlesztése.
A tanulók informatikai készségének fejlesztése.
Tantárgyi felkészítés.
Az iskolatársak és a szülők aktív szerepvállalásával a tanulók számára szabadidős programok szervezése, melyeknek integrált közösségben kell megvalósulniuk.
A tanoda programok során a foglalkozásoknak nem lehet olyan rendszerét létrehozni, mely kizárólag a másnapi lecke megírására korlátozódik (napközi jellegű foglalkozás).
Olyan program sem támogatható, amely kizárólag szabadidő eltöltésére irányul vagy pusztán az identitás megerősítését szolgálja.


A HEF OP/2004/2.1.4. pályázat kedvezményezettjei nem igényelhetnek beruházási támogatást (építés, nagyértékű eszközbeszerzés).


5. Beadható pályázatok száma


Egy pályázó jelen pályázati felhívásra csak egy pályázatot adhat be, de konzorciumi partnerséget több pályázatban is vállalhat a szervezet erőforrásainak alapos mérlegelése alapján.


6. A pályázat keretében odaítélhető támogatás összege

Jelen pályázat keretében, (HEF OP/2005/ 2.1.4.B) odaítélhető támogatás 515.011.706 Ft. A rendelkezésre álló forrás 75%-át az Európai Szociális Alap, 25%-át pedig a központi költségvetés biztosítja.


A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás (visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás).


7. A támogatás mértéke

A támogatások mértéke 100%, önerő biztosítása nem feltétel. A projekthez igényelt támogatásnál figyelembe kell venni a rögzített minimum és maximum értékeket. Az elnyerhető támogatások az alábbiak szerint alakulhatnak:
minimális összege: 14 millió Ft.
maximális összege: 19 millió Ft.
A támogatott pályázatok várható száma:
26 tanoda
8. A projektek időtartama


A projektek időtartama minimum 20 hónap, maximum 24 hónap.


9. Földrajzi terület

A projekt során a tevékenység végrehajtása Magyarországon történik.
Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek azon régiókban kívánják a tanoda-programjukat megvalósítani, amely megyékben még nem, vagy csak egy-két tanoda típusú intézmény működik.
Az alábbi megyékből érkező pályázatok élveznek tehát előnyt: Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Bács-Kiskun, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Tolna, és Somogy megyék.


10. Kik pályázhatnak?


A pályázó lehet:
non-profit szervezet:

egyesület (KSH sz. besorolás: 52);
egyház (KSH sz. besorolás: 551);
alapítvány (KSH sz. besorolás: 561, 569);
közhasznú társaság (57);
egyéb jogi személyiségű non-profit szervezet (59)
A pályázó nem lehet:
közoktatási intézmény, vagy az általa létrehozott civil szervezet.
profitorientált szervezet.
önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, vagy ezek intézményei
Konzorciumi partnerek lehetnek (amennyiben releváns):
non-profit szervezet (KSH sz. besorolás: 5)

egyesület (KSH sz. besorolás: 52);
egyház (KSH sz. besorolás: 551);
alapítvány (KSH sz. besorolás: 561, 569);
közhasznú társaság (57);
egyéb jogi személyiségű non-profit szervezet (59).
költségvetési szerv és intézményei (KSH sz. besorolás: 3);
központi költségvetési szerv és intézményei (31);
helyi önkormányzati szerv és intézményei (32);
kisebbségi önkormányzat (32) és kisebbségi önkormányzat intézménye (35).
A tanodai programban résztvevő gyerekeket oktató iskolá(k) egyéb partnerként történő bevonása kötelező.
A HEF OP/2004/ 2.1.4. pályázat kedvezményezettjei is pályázhatnak, amennyiben programjukat 2005. december 31-ig befejezik, vagy működő tanodaként nem a saját programjuk működtetésére nyertek támogatást.
A HEF OP/2004/ 2.1.4. pályázaton nyertes főpályázó, amennyiben induló tanodaként nyert támogatást és a programját nem fejezi be 2005. december 31-ig, jelen pályázat keretében csak konzorciumi partnerként pályázhat, főpályázóként nem, konzorciumi partnerként azonban több pályázatban is részt vehet.


11. A pályázatok benyújtásával kapcsolatos információk


A pályázati dokumentáció megjelenik az Irányító Hatóság honlapján, amelynek címe:


http://www.hefop.hu


A Pályázati Útmutató a projekt adatlappal és mellékleteivel együtt képezik a pályázati dokumentációt és tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt. A pályázati dokumentáció letölthető az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága honlapjáról, amelynek címe:
http://www.omai.hu


Javasoljuk, hogy a dokumentáció letöltésekor a pályázók regisztrálják magukat, hogy a pályázattal kapcsolatos eseményekről, rendezvényekről értesítést tudjunk nekik küldeni.


A pályázóknak a pályázatokat lezárt csomagban (javasoltan tértivevényes) küldeményként, kizárólag postai úton kell az alábbi címre eljuttatniuk:


Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága
1245 Budapest, Pf. 1055


Azok a pályázatok, amelyek nem a fenti módon (pl. faxon, e-mail, futár vagy kézbesítő szolgálat útján) érkeznek be, elutasításra kerülnek. Személyesen nem áll módunkban a pályázatokat fogadni.
A pályázatokat (a csatolt mellékletekkel és egyéb dokumentumokkal együtt) egy eredeti és 3 másolati példányban kell beadni. A pályázatokat elektronikus adathordozón (floppy, vagy CD-lemez) is be kell nyújtani.
A pályázatok postára adásának végső határideje 2005. 08. 31. A határidő után postára adott pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek. A pályázatok benyújtásának határideje alatt a postán történő feladás idejét értjük.


A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a pályázati kódszám megjelölésével e-mailben, levélben vagy telefaxon lehet feltenni az alábbi címeken.


E-mail cím: [email protected]
Fax: 06-1-301-3220
Tel: 06-1-301-3200


Kérdéseket a pályázók a pályázat beadási határidő lejárta előtt legkésőbb 11 nappal tehetnek fel. A válaszokat írásban, legkésőbb 6 nappal a pályázati határidő lejárta előtt az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága megküldi a kérdés feltevőjének, illetve a gyakran ismétlődő kérdések nyilvánosságra kerülnek a következő internetes honlapon is: http://www.omai.hu
Telefonon csak technikai jellegű kérdésekre áll módunkban választ adni!


A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program Irányító Hatósága (HEFOP IH) fenntartja a pályázati dokumentáció megváltoztatásának jogát, és ez a változtatás a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program Irányító Hatósága (HEFOP IH) honlapján (www.hefop.hu) történt megjelentetést követő hetedik napon lép életbe.


[1] 1993. évi LXXIX. Tv. 121. § (1) 14.
halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, tanuló: az, akinek a törvényes felügyeletét ellátó szülője legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, feltéve, hogy a szülő a gyermek, tanuló után rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosult, továbbá az a gyermek, az a tanuló, akit tartós nevelésbe vettek;
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre

A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk

Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is

Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk

Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre

A Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerést azok az idehaza működő cégek érdemelhetik ki, amelyek a gyakorlatban is hozzájárulnak a befogadó... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek