Tehetségek támogatásáért kapott díjat a GE

A GE elnyerte a „Genius Loci Díj - Vállalatok és vállalkozók a tehetségekért” elismerést. A cég a 14 éve működő, Nyíló Világ középiskolai tehetséggondozó programért, amelyet eddig 510 millió forinttal támogatott, kapta az elismerést.

Az egyedülálló kétéves képzésben Ózd, Kisvárda, Hajdúböszörmény és Putnok településeiről eddig 675 tehetséges diák vett részt.

Ahogy azt Thomas Edison, a GE alapítója mondta: „A zseni egy százalék ihlet, kilencvenkilenc százalék verejték”. Ez a típusú kitartó munka nem ismeretlen a GE munkatársak számára, különösen, ha a hátrányos helyzetű térségből induló tehetségek támogatásáról van szó. Egyedi regionális tehetséggondozó programunk immár 14 éve segít a Magyarország észak-nyugati régiójából származó diákoknak karrierterveik megvalósításában.

„Hátrányos helyzetű régióból indulni nagy kihívás, és a hátrányt versenyelőnnyé változtatni egyedül szinte lehetetlen” – mondta Szabó Eszter, a GE közép- és kelet-európai régiójáért felelős kommunikációs és Public Affairs igazgatója. „Vannak azonban jó példák. Egyik ilyen az oktatási intézmények, az üzleti és civil szféra, valamint az önkormányzatok összefogása révén létrejött és Északkelet-Magyarországon 14 éve sikeresen működő GE Foundation Nyíló Világ Tehetséggondozó Program.”

A diákok a képzés során jártasságot szereznek az üzleti angol nyelvben, megkezdik saját kapcsolati tőkéjük felhalmozását és fejlesztik üzleti készségeiket, így később, a diploma megszerzése után hozzájárulhatnak a térség fejlődéséhez, integrálva azt a hazai és nemzetközi gazdasági folyamatokba.

A kelet-magyarországi régió középiskolásainak felzárkóztatását célzó kétéves programra pályázat útján lehet jelentkezni. A képzésre elsősorban kilencedik és tizedik osztályos, borsod megyei tanulók jelentkezését várják, akik az írásbeli és szóbeli válogatáson nyújtott sikeres teljesítmény alapján kerülhetnek be a programba.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett

Az Astotec Automotive Hungary autóipari beszállító új, 3,6 milliárd forintnyi értékű beruházása hétszáz munkahelyet tesz betonbiztossá Pápán -... Teljes cikk

Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után

A gödi Samsung SDI-gyárban a közelmúltbeli botrány után szakszervezet alakult, amelyhez már több mint száz dolgozó csatlakozott. A munkavállalói... Teljes cikk

A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret

A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám elérte az ötezer főt - jelentette be Jens... Teljes cikk