Tehetségeket fedeztek fel a Mol versenyén
A Mol-csoport egyetemistáknak szóló tehetségkutató versenyén, a Freshhh döntőjében egy cseh csapat lett az első, a második és harmadik helyen pedig magyarok végeztek - közölte a magyar olajipari vállalat.
Az idei Freshhh versenyen rekordszámú, 6900 egyetemista vett részt a világ 53 országából, a döntőnek Prága adott otthont - ismertették.
Magyarországot két csapat képviselte, a versenyzők a Budapesti Corvinus Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem tanulói.
A Mol közleményében hangsúlyozta: a versenynek helye van a Mol-csoport tehetségkereső stratégiájában, hiszen segítségével fiatal tehetségeket fedezhetnek fel. A legjobb csapatok közel 8 millió forintot (25 ezer euró) nyernek, és esélyük nyílik arra, hogy csatlakozzanak a Mol-csoporthoz - tették hozzá.
A Mol-csoport integrált, független, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat budapesti központtal. A cég három földrész közel 40 országában van jelen, 27 ezer munkavállalót foglalkoztat. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet, 14 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet Közép-Kelet-Európában, 2000 töltőállomásból álló kiskereskedelmi hálózata van Közép- és Délkelet-Európa 11 országában.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?