Tervezze meg, hogyan jut haza hétfőn a munkahelyéről?
Angela Merkel német kancellár látogatása miatt a tömegközlekedésben is várhatóak időszakos változások a hétfői nap folyamán, főként délelőtt és késő délután. Az előre tervezett forgalomkorlátozásokról és valósidejű közlekedési információkról a BKK honlapján lehet tájékozódni.
Közleményükben emlékeztettek: mások mellett lezárják a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Károly körút-Rákóczi út-Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd-Attila út útvonalat, és a Budai Várba vezető utakat.
A BKK külön felhívta a délelőtt, illetve késő délután a Liszt Ferenc Repülőtérre utazók figyelmét, hogy a szokásosnál legalább egy órával korábban induljanak el, hogy biztosan elérjék járatukat, mivel az adott időszakban egy-egy órán keresztül nem éri el a repteret a 200E autóbusz.
Azt javasolják: aki teheti, lehetőség szerint használja a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az utasforgalom függvényében a szokásosnál sűrűbben közlekedő metróvonalakat, valamint 4-es és 6-os villamost.
A nap folyamán időszakosan változások várhatóak a 2-es, a 47-es, a 49-es villamos, az 5-ös, 7-es, 8-as, 9-es, 16-os, 107-es, 110-es, 112-es, 133-as, 178-as, 200E, 233-as, 239-es autóbusz, a 72-es, 73-as, 74-es trolibusz, valamint a Sikló menetrendjében.
A forgalomkorlátozások miatt módosuló járatokról a főbb közlekedési csomópontokban, a megállókban a BKK munkatársai személyesen is adnak információt, de azt kérik, indulás előtt tájékozódjanak az utasok a közlekedési változásokról a BKK honlapján, illetve a BKK Info alkalmazás segítségével.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Sztrájk matt bénult meg a tömegközlekedés Párizsban 4 éve
- Már zajlik az egyeztetés a bérmegállapodásról a BKV-nál 4 éve
- Milyen közlekedési eszközöket használnak a magyar dolgozók munkába járáshoz? 5 éve
- Egy váltás formaruhát kapnak egész évre a BKV-sok 5 éve
- Április 22-én ingyen utazhatnak a gépkocsi-tulajdonosok a BKK járatain 5 éve
- Soha nem látott kihívások előtt a BKV: 500 munkatárs karanténban 5 éve
- Sikerült elérni, hogy beoltsák a BKV kritikus munkakörben dolgozó munkatársait 5 éve
- Egyre több a beteg a BKV-nál, veszélyben lehet a metróközlekedés is 5 éve
- Jelentős béremelést tervez a MÁV és a Volán is 5 éve
- Állásoldalt indított a BKV a Facebook-on 5 éve
- Testkamerákat tesztel a BKK, hogy megakadályozzák az ellenőröket érő inzultusokat 5 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?