kapubanner for mobile

Tevások önkénteskedtek a Görgey oviban

Április 26-án délután közel 50 TEVA munkatárs és családtagjaik érkeztek a Görgey Utcai Óvodába, hogy a gyerekek környezetét még szebbé és zöldebbé varázsolják. Az önkéntesek az udvar parkosítása mellett az ovisok játékait is felújították.

Működése során a vállalat kiemelt hangsúlyt fektet a környezet védelmére és rendszeresen szervez olyan közösségi programokat is, melyek környezetünk megóvására irányítják a munkatársak figyelmet. Így például már több alkalommal szervezett "Tavaszi Nagytakarítás!" címmel szemétgyűjtési akciót a Nagyerdőn.

2013. március 18. és 22. között olyan vállalati szelektív hulladékgyűjtési kampányt indított, melynek keretében a munkatársak mind az otthoni, mind pedig a munkahelyen keletkezett papírhulladékot, ALU dobozt valamint PET palackot adhatták le a telephelyen kihelyezett gyűjtőedényekbe. A szelektív hulladékgyűjtő kampányból befolyt összeget, melyet a vállalat saját forrásból jelentősen kiegészített, a debreceni Görgey Utcai Óvoda javára ajánlott fel.

A közel 400 000 forint értékű támogatás sorsáról a munkatársak döntöttek, ők szavazták meg ugyanis, hogy melyik óvoda részesüljön a támogatásból.

Az összegből 2013. április 26-án pedig a TEVA önkéntesei - az óvoda alkalmazottaival és a gyerekekkel együtt - bokrokat ültettek, felújították a kültéri fajátékokat, homokot cseréltek a homokozóban, valamint új játékokkal színesítették az óvoda udvarát. A megszépült óvodát hétfőtől újra birtokba veheti a 216 gyerkőc, akik így még kellemesebb környezetben tölthetik ovis napjaikat.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek