kapubanner for mobile

Thaiföldi úttal próbálta megvesztegetni a munkaügyi felügyelőket

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a cégvezetőnek a büntetését, akit korábban egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtottak, amiért thaiföldi nyaralással próbált megvesztegetni munkaügyi felügyelőket.

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben elsőfokon eljáró Tolna Megyei Bíróság határozatát, és a 26 éves kunmadarasi férfit vesztegetésben mondta ki bűnösnek.

A vádlott által vezetett cég 2009 novemberében az M6-os autópályán végzett munkát, amikor munkaügyi felügyelők érkeztek a helyszínre. Az ellenőrzéskor megállapították: tíz munkavállaló írásos munkaszerződés és szabályosan kitöltött alkalmi munkavállalói könyv nélkül dolgozik.

A tanúmeghallgatások közben a helyszínre érkező cégvezető kérlelni kezdte az ellenőröket, hogy ne folytassák le az eljárást, s azt tudakolta, "nem lehetne-e más módon elintézni az ügyet". Azt is felajánlotta, hogy mindkét felügyelőt befizeti a párjával együtt egy thaiföldi nyaralásra.

Az ellenőrök ezt visszautasítva felhívták a vádlott figyelmét a jogellenes magatartására. A cégvezető látta, hogy próbálkozása nem vezet eredményre, ezért észrevételi jogával élve azt rögzítette a jegyzőkönyvben, hogy a felügyelők csak az ellenőrzés végén mutatták fel igazolványukat, a kiskönyveket pedig saját maguk vették ki az ott parkoló gépkocsiból.

A hatóság képviselői értesítették irodavezetőjüket, majd távoztak a helyszínről. A cégre később kétmillió forint munkaügyi bírságot szabtak ki, vezetője ellen pedig vesztegetés miatt eljárás indult.



  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek