kapubanner for mobile

Titokzatos megállapodás született, elmarad a sztrájk a győri Nemaknál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

"Kölcsönös kompromisszumokban" állapodott meg a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. a Vasas Szakszervezeti Szövetség Könnyűfémöntők Vasas Alapszervezet sztrájkbizottságával június 2-án, így nem lesz sztrájk a hengerfejeket gyártó cégnél.

A munkáltató és az érdekképviselet mindent megtesz annak érdekében, hogy a konstruktív együttműködést a jövőben is megtartsa, közölték, a megállapodás részleteiről azonban egyik fél sem nyilatkozott. 

A munkáltatói és a munkavállalói oldal május 27. és június 2. között folytatott egyeztető tárgyalásokat. Ezt megelőzően, május 21-én a Vasas sztrájkbizottságot alakított a Nemaknál, miután a szakszervezet nem tudott tárgyalásos úton megegyezni a munkaadóval néhány, a munkavállalókat érintő változásról, és hét pontban fogalmazta meg a követeléseit. Arról, hogy pontosan miért éleződött ki a helyzet, részletesen itt és itt írtunk legutóbb.

A Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. honlapja szerint mintegy ezer embert foglalkoztat. Az 1993-ban alapított vállalat benzin és dízel motorokhoz gyárt hengerfejeket egyebek mellett a GM-Peugeot, a Renault, az Audi, a BMW és Volvo számára. Gyártási volumene éves szinten eléri a hárommillió darabot. 

A nyilvános adatok szerint a cég 2019-ben 173,5 millió euró (57,3 milliárd forint) árbevételt ért el, amely 23,3 millió euróval (7,7 milliárd forint) maradt el az előző évitől. Adózott eredménye 15,7 millió euró (5,2 milliárd forint) volt, 4,2 millió euróval (1,4 milliárd forint) kevesebb, mint 2018-ban.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek