Tizedik éve "deficites" a magyar társadalom
Ahogyan 2006 óta minden évben, idén január elsején is "deficites" lett a hazai öregedési index, ami azt jelenti, hogy a 65 év felettiek aránya meghaladja a 14 év alattiakét. Idén január elsején már 23 százalékkal többen voltak az idősek a fiataloknál - áll a portálunknak eljuttatott sajtóanyagban.
Úgy látják, hogy mára a munkavállalók elfogadták azt a tényt, hogy az állami nyugdíj önmagában nem valószínű, hogy elegendő lesz a boldog nyugdíjaskorhoz. Ezt a várakozást alátámasztják a KSH legfrissebb adatai is, amelyekből egyértelműen kiderül, az idősek aránya a társadalmon belül egyre gyorsabban növekszik, így egyre kevesebbeknek kell majd egyre többeket eltartania. - A problémát tehát felismertük, a kérdés az, hogy mit teszünk a megoldás érdekében. A pénztárunk tagsága az elmúlt egy évben a válság óta először emelkedett - mondta Nagy Csaba.
Nem véletlen, hogy egyre többen kezdenek el valamilyen módon gondoskodni a nyugdíjas éveikről. Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztárnál például az utóbbi tíz év alatt 54 százalékkal emelkedett az átlagos, egy főre eső havi tagdíjbefizetések értéke.
Havi 10 000 forint volt az egy főre eső, átlagos nyugdíjpénztári tagdíjbefizetés a hazai piac legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztáránál az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztárnál 2014 végén. Ez a szám 2005 óta folyamatosan növekszik, tíz év alatt összesen több mint 50 százalékkal emelkedett.
Érdekesség, hogy 2005 volt az utolsó olyan év, amikor 14 év alattiak aránya a társadalom egészéhez viszonyítva meghaladta a 65 év felettiekét. Utoljára ekkor fordult elő, hogy az öregedési index 100 százalék alatt volt. Ma ez a mutató 123 százalékon áll. Az idősek aránya 23 százalékkal meghaladja a fiatalokét - áll a közleményben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Rekordtaglétszám, rekord befizetések – mi áll az önkéntes pénztárak berobbanása mögött? 1 hónapja
- Jóval kisebb nyugdíjat kapnak a nők mint a férfiak - Magyarország kivétel? 2 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?