kapubanner for mobile

Tízezrek sorsa bizonytalan a GE-nél

Egyelőre vizsgálja a General Electric (GE), hogy a világszerte 50 ezer embert foglalkoztató, több mint 13 milliárd dolláros éves forgalmú Consumer and Industrial üzletágat önálló cégbe szervezi-e - közölte szombaton az MTI-vel a GE közép-európai kommunikációs vezetője.

images

images

Szabó Eszter arról adott tájékoztatást, hogy a kiszervezés Magyarországon 10 ezer embert érintene, "akik lehet, hogy ha az önálló cégbe való szervezés megvalósul, akkor annak az új cégnek a munkatársai lesznek a jövőben, ami a GE részvényesek tulajdonában lesz". Hozzátette, hogy Magyarországon további 5 ezer munkatársa van a cégnek, ők változatlanul a GE üzletágainál dolgoznak majd a jövőben is.

A társaságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint július 10-én jelentette be a GE, hogy a kiszervezés "a GE Hungary Zrt. részét képező budapesti székhelyű Consumer and Industrial európai, közel-keleti és afrikai részlegét is érintené". Az üzletág Ligthing divíziója nyolc gyárat működtet az országban, kettőt Budapesten, egy-egy gyáregységet pedig Győrött, Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán, Vácott és Zalaegerszegen. Az Industrial divízió egy gyárat üzemeltet Ózdon, továbbá Magyarországon működik a Lighting kutató-fejlesztő központja is.

Az MTI pénteki információja szerint a cégcsoport a háztartási gépek, ipari felhasználású elektronikák és a fényforrás gyártásának kiszervezéséről döntött, ennek lebonyolításával a Goldman and Sachs bankházat bízta meg.

A GE Consumer and Industrial kommunikációs osztálya korábban többszöri megkeresésre is elérhetetlennek bizonyult, a cég sem telefonon, sem e-mailben nem adott választ azokra az értesülésekre sem, amelyek szerint a nagykanizsai fényforrásgyárban az elmúlt hónapokban 10-15 százalékos létszámleépítést hajtott végre. Az MTI úgy tudja, hogy a GE Lighting fényforrásgyárában a zalai városban nemrég még mintegy 3 ezer állandó dolgozót foglalkoztattak, további 600-at pedig kölcsönzött munkaerőként. Az utóbbiak közül mintegy 400-at már nem vesz igénybe a nagykanizsai gyár, az állandó foglalkoztatottak létszámát pedig főként nyugdíjazásokkal csökkentették néhány százalékkal.

A gyárral kapcsolatos elképzelésekről a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke az MTI-nek pénteken azt mondta: az üzletág leválásáról döntött a GE, hozzátéve, hogy a szakszervezetek és az üzemi tanács számára adott tájékoztatás szerint ez a folyamat legalább egy évet vesz igénybe.

Hederics István a nagykanizsai dolgozók körében már tapasztalható, az esetleges megszűnésre vonatkozó aggodalmakra válaszul elmondta: ennek nincs reális veszélye, hiszen "világítani mindig kell". Garanciát jelenthet a dolgozók számára az is, hogy a kollektív szerződés 2011 végéig él.
Nagykanizsán a termelés legnagyobb része hosszú évek óta a hagyományos izzók gyártása, de autólámpákat és - mind nagyobb mennyiségben - kompakt fénycsöveket is készítenek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek