kapubanner for mobile

Tízmilliókat csalt két alkalmazott munkaadójától

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A gyanú szerint egy Baranya megyei multinacionális cég két alkalmazottja másfél év alatt több tízmillió forinttal károsította meg munkaadóját. A beszállítóval összejátszva olyan árukért fizettetett a céggel, amelyek nem érkeztek meg vagy nem a megrendelt árut tartalmazták - írja a Világgazdaság.

A két gyanúsított másfél évig verte át munkaadóját ezzel a módszerrel. Lebukásukat az okozta, hogy az egyik megrendelt árut először "körön kívüli" kollégáik bontották fel, akik megállapították, hogy kisebb értékű eszközök vannak benne, mint amiről a számla szól.

Visszacsomagolták, szóltak a cégvezetésnek, majd várták, mi fog történni. A két gyanúsított nem jelezte, hogy hiányozna valami, s ezt követően lépett a főnökség: feljelentést tett. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. A hatóság vizsgálja azt is, terhelhet-e mást is felelősség.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek