kapubanner for mobile

Túl drágán dolgozott, túszul ejtették a mosógépszerelőt

A Kisvárdai Ügyészség honlapja szerint emberrablással vádolnak egy férfit és egy nőt, akik foglyul ejtették a mosógépszerelőt, mert sokallták a 15 ezer forintos javítási díjat - írja a HVG.

A lap szerint tavaly karácsony előtt a kisvárdai házaspárnak elromlott a mosógépe, amit 15 ezer forintért javíttattak meg két szerelővel. 2017 januárjában a mosógép megint elromlott, ezért a feleség másnak is megmutatta azt. Ez az ember azt mondta neki, hogy a szerelők munkája nem ért 15 ezret. Ezután a házaspár újra kihívta a két szerelőt, akik február 1-jén, este ki is mentek hozzájuk. A nő beengedte a szakembereket a lakásba, majd a bejárati ajtót belülről bezárta. Az egyik szerelő hozzákezdett a javításhoz, míg társa a folyosón várakozott.

Megjelent a férj és annak barátja, majd a házigazda követelni kezdte a szerinte érdemtelenül eltett 15 ezer forintot. A két szerelő nem akarta a pénzt visszaadni, a férj erre többször megütötte ököllel az egyik szerelőt, és megöléssel is fenyegette őket. Végül kiengedték a lakásból az egyik szerelőt azzal, hogy a közeli bankautomatából vegyen fel nekik pénzt. Aki ezt nem tette meg, viszont értesítette a rendőrséget.

Az ügyész azt indítványozta, hogy a bíróság börtönnel büntesse a házaspárt, és tiltsa el a közügyektől is őket. Ezért a bűncselekményekért 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

HVG
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk