kapubanner for mobile

Bölcsődei HR-vita: a pedagógusigazolvány kevés lesz?

"Egyes családügyi és családtámogatási vonatkozású törvények módosításáról szóló törvényjavaslat" általános vitájával folytatta munkáját kedden az Országgyűlés. Ez a javaslat tartalmazza többek között a pedagógusigazolvány jogosultságának kiterjesztését a bölcsődei dolgozókra. Az ellenzék egyetért a javaslattal, de szürreálisnak érzi, hogy ezzel "kívánja a kormány letudni a bölcsődei humánerőforrás megtartását" illetve az is elhangzott, hogy "ennél nagyobb szükség lenne a fizetésük emelésére".

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a kormány 2010-ben munkaalapú és családbarát társadalom valamint gazdaság megteremtését tűzte ki célul. Létrehozták a megígért egymillió munkahelyet, így ma már több mint 4,7 millióan dolgoznak. 

Kitérve a bölcsődefejlesztésekre, közölte: ma már minden járásban elérhető a bölcsődei szolgáltatás, míg 15 éve 32,5 ezer férőhely volt, ma már mintegy 70 ezer van.

A bölcsődei dolgozók életpályáját támogatva a többlépcsős, differenciált béremelés mellett ezzel a törvényjavaslattal a pedagógus igazolványra jogosultságot kiterjesztik a középfokú végzettségű kisgyermeknevelő és szaktanácsadó, valamint a bölcsődei dajka munkakörben foglalkoztatottakra is. A döntés 9824 dolgozót érint – mondta.

Annak érdekében, hogy a vidéki otthonfelújítási programot minél szélesebb körben igénybe vehessék az emberek, a kedvezményeket kiterjesztik a kisadózó egyéni vállalkozó vagy mezőgazdasági őstermelő gyermekes szülőkre is.

Kiemelte: a babaváró kölcsönt, a csok pluszt és a falusi csokot igénylőknek tavaly október óta már rendelkezésére áll, hogy vállalkozói őstermelői bevételük 10 vagy 20 százaléka helyett 50 százaléka figyelembe vehető a hitelbírálatkor. A változásnak köszönhetően éves szinten több száz családnak tudnak segíteni.

Tájékoztatása szerint központi és területi kormányzati igazgatási szervnél a szülési szabadságról, illetve fizetés nélküli szabadságról visszatérők esetén a visszatérést követő két hónapon belül az illetmény teljesítményértékelés nélküli megemelése történhet akkor, ha ezalatt az ott foglalkoztatottak legalább 70 százalékát érintő illetményemelés volt.

A szabályozás kiterjed azokra az esetekre is, amelyben a tartalékos katonai szolgálat teljesítése érdekében, a házas- vagy élettárs külszolgálata miatt, a hozzátartozó ápolása céljából, illetve a nemzetközi közigazgatási szakértői tevékenység miatt volt szükség fizetés nélküli szabadságolásra – ismertette Zsigó Róbert a javaslat támogatását kérve.

Fidesz: tovább bővülnek a családtámogatási lehetőségek

Hornung Ágnes, a Fidesz képviselője hangsúlyozta: Magyarország 2010 óta családbarát ország. A bővülő családtámogatási rendszert folyamatosan finomhangolják, a Ház előtt levő javaslat is több területen bővíti a családtámogatási lehetőségeket – tette hozzá.

Európa legátfogóbb családtámogatási rendszerévé bővült a magyar, amely három fő pilléren nyugszik: az anyagi biztonságon, a munka és a magánélet egyensúlyán, valamint az otthonteremtésen – mondta, majd részletesen szólt az eddigi és a most tervezett változtatásokról.

A nagyobbik kormánypárt vezérszónoka a javaslat támogatását kérve úgy fogalmazott: azt szeretnék, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, a gyermekvállalásnak ne legyen se anyagi se intézményi akadálya.

MSZP: értékálló családi juttatásokra lenne szükség

Gurmai Zita MSZP-képviselő az MSZP támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot, majd jelezte:

szürreálisnak érzi, hogy a pedagógusigazolvány kiterjesztésével kívánja a kormány letudni a bölcsődei humánerőforrás megtartását.

Kérdezte továbbá, hogy az örökbefogadás szabályaira vonatkozó javaslat szigorítást jelent-e a jelentlegi gyermekvédelmi törvényben szabályozott keretekhez képest.

Budapest, 2025. április 29. Gurmai Zita, az MSZP vezérszónoka felszólal a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. április 29-én. MTI/Bodnár Boglárka
Gurmai Zita, az MSZP vezérszónoka felszólal a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. április 29-én. MTI/Bodnár Boglárka

A szocialisták vezérszónoka hasznosnak nevezte a módosításokat, de szerinte értékálló családi juttatásokra, megfizethető lakhatásra, elérhető bölcsődei szolgáltatásra és színvonalas egészségügyi ellátásra lenne szükség, és legalább a törvény címével összhangban a családi támogatásokat érinthetné az indítvány – mondta.

KDNP: a kormányoldal elkötelezett a családok támogatása mellett

Juhász Hajnalka, a KDNP vezérszónoka azt mondta: a kormányoldal elkötelezett magyar családok támogatása mellett.

Közölte: a törvényjavaslat érinti a középfokú végzettséggel rendelkező bölcsődei dolgozókat, akik a jövőben jogosultak lesznek a pedagógus igazolványra. Emlékeztetett: 2010 óta a kormány megduplázta a bölcsődei férőhelyek számát, ma már 70 ezer bölcsődei férőhely van. Emellett - folytatta - lehetőség lesz arra is, hogy a szülési és a fizetés nélküli szabadságról visszatérő kormánytisztviselők fizetését teljesítményértékelés nélkül is megemeljék.

A törvényjavaslat továbbá kedvezőbb jövedelemszámítási szabályokat állapít meg a vidéki otthonfelújítási programnál - közölte. Azt mondta: a KDNP frakciója támogatja a javaslatot.

Jobbik: demográfiai katasztrófahelyzetben vagyunk

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik vezérszónoka arról beszélt: amíg a kormány nem ismeri el, hogy demográfiai katasztrófahelyzetben van Magyarország és nem tesz a lakhatást valóban segítő intézkedéseket, addig nem lehet lassítani a termékenységi mutatók romlását. Felhívta a figyelmet arra, hogy mára 1,31-re zuhant vissza a termékenységi arányszám, és értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, miért nem zavarja a kormányoldalt, hogy nem eredményes a 2010 óta kialakított családtámogatási rendszer.

Egyetértett azzal, hogy a bölcsődei dolgozók is kaphassanak pedagógusigazolványt, de szerinte ennél nagyobb szükség lenne a fizetésük emelésére és a lakhatási költségeik csökkentésére, akár szolgálati lakás biztosításával.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk