Több ezer dolgozóval többet küld el a Philips, mint tervezte

Az előre tervezett 4.500 helyett 6.700 munkahelyet szüntetnek meg a következő két évben Philipsnél.

Az elektronikai óriásvállalat vezérigazgatójának tájékoztatása szerint 2014-ig a tervezetthez képest 300 millió euróval többet, összesen 1,1 milliárd eurót akarnak megtakarítani. Ez Frans van Houten szerint azt jelenti, hogy a korábban kilátásba helyezett 4.500 helyett 6.700 munkahelyet szüntetnek meg a következő két évben.

A vezérigazgató elmondta, hogy a pótlólagos leépítések elsősorban az orvostechnikai és a világítástechnikai üzletágban várhatók, mert itt még vannak megtakarítási lehetőségek.

A társaságnál júliusban azt közölték, hogy az egy évvel korábbi 1,34 milliárd euró veszteséget követően 167 millió euró nettó nyereséget könyvelt el a cégcsoport az idei második negyedévben. Az árbevétel 5,22 milliárd euróról 5,9 milliárd euróra nőtt.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Óriási állásbörze jön Békéscsabara – itt toboroz a Vulcan Shield Global

Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet teremtő Vulcan Shield Global (VSG)... Teljes cikk

Európa legjobb Spa Meeting Hotelje lett a Le Primore Hotel & Spa

A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk