kapubanner for mobile

Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek

Három szakaszban összesen 3,42 milliárd forint hazai és európai uniós forrás jut a fogyatékossággal élők munkatapasztalat-szerzésének támogatására - közölte a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára hétfőn Érden.

Kósa Ádám elmondta, hogy az EFOP Plusz 4.1.2-25 - Fogyatékos és sajátos nevelési igényű fiatalok munkatapasztalat-szerzésének támogatása, munkakompetenciák fejlesztése elnevezésű pályázat célja a 16 és 29 év közötti, pályakezdő, fogyatékossággal élő fiatalok foglalkoztathatóságának javítása, nyílt munkaerőpiacra történő felkészítése, számukra munkagyakorlat, munkaszocializáció, munkatapasztalat-szerzés biztosítása akkreditált foglalkoztatóknál.

Hozzátette, a legfontosabb, hogy ezek a fiatalok megszerezzék az első munkatapasztalatukat, fejlesszék a munka világához szükséges kompetenciáikat, és reális esélyt kapjanak a nyílt munkaerőpiacon.

Sokkal több ez, mint a jövedelem, mert önállóságot, közösséget és biztonságot ad. A fogyatékossággal élő emberek esetében pedig a munkavállalás az egyik legerősebb eszköz a társadalmi részvétel és a láthatóság erősítésére

- tette hozzá az államtitkár.

Kósa Ádám azt mondta, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatási szintje a 2010-ben mért 18 százalékról mára közel 50 százalékra emelkedett. Hozzátette, hogy mindez közös munka, a kormányzati intézkedések, az akkreditált foglalkoztatók szakmai tapasztalata és mindenekelőtt az érintett emberek kitartása és teljesítménye áll mögötte.

Az államtitkár megemlítette, hogy a támogatásokat folyamatosan bővítette a kormány. Míg 2025-ben 74,9 milliárd forint állt rendelkezésre a rehabilitációs foglalkoztatás támogatására több mint 31 ezer munkavállaló munkahelyének támogatásával, 2026-ban a fejlesztő foglalkoztatásra fordítható összeg 11,28 milliárd forintra, a rehabilitációs foglalkoztatásra szánt pedig 81,9 milliárd forintra nőtt

- mondta.

Emellett 5,8 milliárd forint támogatás szolgálja a súlyos vagy halmozottan fogyatékossággal élő honfitársaink célzott támogatását

- tette hozzá Kósa Ádám.

A most bemutatott felhívás kifejezetten a fiatalokra fókuszál, mert évente átlagosan mintegy 6000 fogyatékossággal élő vagy SNI fiatal fejezi be tanulmányait. Hozzátette, a tapasztalatok szerint jelentős részüknek épp a munkatapasztalat hiánya miatt nehéz az elhelyezkedés, az álláskeresés akár évekig is eltarthat, ezen szeretne változtatni a kormány ezzel a pályázati programmal. "Nagyon fontos, hogy a felhívás az akkreditált foglalkoztatókat támogatja 30 és171 millió forint között igényelhető támogatással" - tette hozzá Kósa Ádám.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek