kapubanner for mobile

Több mint 300 munkahelyet hoz létre Magyarországon a New York-i székhelyű techcég

A vállalat többek között termékmenedzsereknek és szoftverfejlesztőknek kínál majd munkát.

A Diligent Corporation ma bejelentette, hogy új Globális Termék Innovációs Központot hoz létre Budapesten. A Diligent a tervek szerint, több mint 300 új, magas szintű üzleti- és technológiai képzettséget igénylő munkahelyet teremt Magyarországon: termékmenedzsereknek, szoftverfejlesztőknek, minőségbiztásítással, kiberbiztonsággal, infrastruktúra üzemeltetéssel és gyártási folyamatokkal foglalkozó szakembereknek, kutatóknak kínálnak majd munkát. A Diligent beruházását a magyar kormány is támogatja a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökségen keresztül.

“Most minden egyes beruházás aranyat ér, hiszen a munkahelyteremtő beruházások a jelenlegi világgazdasági környezetben egyre ritkulnak, ezért egyre erősebb értük a verseny. Ez egy 11,3 milliárd forintos beruházás, amely beruházáshoz Magyarország kormánya 2,8 milliárd forintnyi támogatást biztosít. A Diligent 300 felsőfokú végzettséggel rendelkező magyar munkavállalót fog felvenni, akik szoftverfejlesztéssel, vállalatirányítási programok fejlesztésével, számítógépes szolgáltatással és informatikai támogatással foglalkoznak majd. Ez egy komoly lépés Magyarország gazdaságának dimenzióváltása szempontjából abba az irányba, hogy a Magyarországra érkező beruházások egyre nagyobb mértékben alapuljanak a kutatásfejlesztésre és a magas hozzáadott értékre” - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek