kapubanner for mobile

Több mint négyszáz közmunkást foglalkoztatott a Nyírerdő

Befejeződött a közmunkaprogram a Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél (Nyírerdő); Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye területén összesen 405 regisztrált álláskeresőt foglalkoztatott a cég hét hónapon át - közölte Kaknics Lajos vezérigazgató az MTI-vel.

A Szabolcsban 192, míg Hajdúban 213 munkavállaló kapott ideiglenes munkát a 60 ezer hektár nagyságú állami erdészetben - mondta Kaknics Lajos, a Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója. Kiemelte: a közmunkaprogram költsége meghaladta a 370 millió forintot, abból 152 milliót a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 140 milliót pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. biztosított. A NYÍRERDŐ Zrt. 21 százalék arányú, 79 millió forint saját forrással egészítette ki a két támogatást.

A programban résztvevők az erdei turistautak és tanösvények, s azok eszközeinek karbantartását végezték. Továbbá az akác- és nyárfaerdők fáit nyesték mintegy 260 hektáros területen, valamint 325 hektáron vágástakarítási feladatot láttak el. Dolgoztak a csemetekertekben, és felszámolták az erdők illegális szemétlerakóit. A közmunkások havonta 69 ezer forint bért kaptak, valamint étkezési utalványt, munka- és védőruhát, illetve tűzifa-ellátmányt is biztosítottak számukra. Hatvan közmunkás szakképesítést adó tanfolyamon is részt vehetett, erdőművelő, motorfűrész- és kisgépkezelő végzettséget szereztek. Kaknics Lajos megemlítette még, hogy a NYÍRERDŐ Zrt. a program lezárása után, november 1-jétől három hónapon át, negyven közmunkást tovább foglalkoztat, saját bérköltsége terhére.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek