kapubanner for mobile

Több mint száz dolgozót rúghat ki a MÁV leánycége

128 dolgozót küldene el a MÁV egyik leánycége. A Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. vezetése múlt pénteken jelentette be a csoportos létszámcsökkentés tervét a vasúti szakszervezeteknek.

images

Mint az egyik érdekképviselet, a VDSZSZ honlapján olvasható, a munkások harmadát nyugdíjaznák, kétharmaduknak pedig rendes felmondással szüntetnék meg munkaviszonyát. A kft. gazdasági igazgatója a tömeges elbocsátást azzal indokolta, hogy a MÁV Zrt. másfél milliárd forinttal csökkentette megrendeléseit.

Az érdekképviseletek szerint kevesebb dolgozótól kellene megválni, ha a kft. nem adná tovább alvállalkozóknak az anyavállalattól kapott megbízásokat. Az alvállalkozói szerződések nagyságrendjéről azonban a gépjavító illetékese a szakszervezetek többszöri kérésére sem volt hajlandó felvilágosítást adni.

Egy másik szakszervezet honlapjáról pedig az derül ki, hogy a vontatást végző MÁV-leánycég a második félévben felfüggesztené a kollektív szerződésben rögzített 4 százalékos személyialapbér-kiegészítést. A takarékossági csomagban a mozdonyvezetők alapbérének 9 százalékos csökkentése és a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetése is szerepel.

Hirtv.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek