Több mint száz osztályvezetői státusz szűnt meg az agráriumban

Zajlik az államreform az agráriumban is. Ennek eredményeképpen több intézményt összevontak, bizonyos tevékenységeket kiszerveztek. Az átszervezéssel több mint száz osztályvezetői pozíció szűnt meg.

A mezőgazdasági szakigazgatás júniusig tartó átalakítása megtérül az államnak, s várhatóan többletbevételekkel számolhat az agrárigazgatás is - mondta a Napi Gazdaságnak Madari Jenő, az év elején alakult Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elnöke.

Mint mondta, az államreform keretében alakították ki az új agrárigazgatási rendszert. Az agrártárca január elsejétől jogszabályalkotással, stratégiával és nemzetközi ügyekkel foglalkozik, míg az operatív irányítás az MSZH feladata lesz.

Madari Jenő elmondása szerint fő feladata, hogy kialakítsa az agrár-szakigazgatás új struktúráját, amelynek lényege az úgynevezett egyablakos ügyintézés, ahol a gazdálkodók helyben intézhetnek minden, számukra fontos ügyet. A végrehajtást a szakigazgatási hivatal 19 megyei főigazgatósága intézi. A következő szint az állam termelőket kiszolgáló rendszere 133 területi központtal. Egy körzetközpontban, például Kiskőrösön megtalálható lesz az általános agrár falugazdász hálózat, az állategészségüggyel foglalkozó körállatorvos vagy az erdészeti felügyelő, valamint a növény- és talajvédelmi felügyelő is - ismertette a szakember. Hozzátette: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az uniós kifizetésekkel fog foglalkozni, illetve szervezetileg az ingatlan-nyilvántartás is elkülönül.

A hatékonyabb és olcsóbb szakigazgatási rendszert a párhuzamosságok megszüntetésével, bizonyos tevékenységek kiszervezésével kívánják megvalósítani - mondta Madari Jenő. Például takarmányvizsgálatot két intézmény is végzett, ezeket most összevonják. Eddig országosan 150-170 osztály működött a kilenc korábbi intézménynél, ez most 56-ra csökkent. Átszervezéssel több mint száz osztályvezetői pozíció szűnt meg. A volt osztályvezetők még fél évig ugyanazt a javadalmazást kapják, utána azonban kisebb lesz a fizetésük. A kormány által eldöntött átalakítás lehetőségként azt is tartalmazza, hogy bizonyos tevékenységek kiszervezésével csökkentsék a létszámot - ismertette Madari Jenő.


Napi Gazdaság


  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bruttó 500 ezer forint a kecskeméti Mercedes-dolgozók jutalma

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan bruttó 500 000 forint összegű eredményrészesedés... Teljes cikk

Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2026-ban tovább növeli a kockázatelemzésen alapuló, célzott ellenőrzések arányát. A csalárd adózók gyors... Teljes cikk

Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat

Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk