kapubanner for mobile

Több mint százezer vállalkozás maradt adós a kamarai díjjal

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Akár az eredeti díj dupláját is át kell utalniuk azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem fizetik be a kamarai regisztrációs díjat, ugyanis a végrehajtás költségeit is behajtják rajtuk - hangzott el az M1 Ma Reggel című műsorában.

Linzmayer Szilvia, az adóhatóság szóvivője közölte: tavaly mintegy 120 ezer vállalkozás maradt el az ötezer forintos úgynevezett kamarai regisztrációs díj befizetésével.

Mint mondta, a megváltozott jogszabályok értelmében már ötezer forint tartozás esetén is végrehajthat az adóhatóság, ha erre a kamara felkéri, a végrehajtásnak pedig költsége is van. Így azoknál, akiknek az adatait a kamara átadja a NAV-hoz, végrehajtást kezdeményeznek, ennek ötezer forintos költségeit pedig az adott vállalkozásnak állnia kell.

A regisztrációs díjat március 31-ig kell befizetni a kamarához.

hirado.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek