Több száz embert csaptak be egy pénzügyi szolgáltatást nyújtó cég alkalmazottai
Vádat emelt az ügyészség M. Csaba és hét társa ellen, akik egy pénzügyi szolgáltatást nyújtó cég kecskeméti és miskolci irodájának alkalmazottaiként több száz sértettet csaptak be - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
A pénzügyi szolgáltatást nyújtó gazdasági társaság fogyasztói csoportok szervezésére jött létre, több vidéki városban működtetett irodát, így Kecskeméten és Miskolcon is. A két vidéki iroda területi vezetője M. Csaba vádlott volt, a többiek irodavezetőként, illetve üzletkötőként dolgoztak a kecskeméti és a miskolci irodában.
A fogyasztói csoport olyan önkéntes, ideiglenes vásárlási társulási forma, amely közös érdekeltségű személyek egyesülésén alapul.
A gazdasági társaság helyi újságokban hirdette tevékenységét, amelyekben pénzügyi gondok megoldását kínálta. A hirdetésben szerepelt az is, hogy BAR-listások és nyugdíjasok előtt is nyitva áll a lehetőség. A hirdetés legalján tüntették fel azt, hogy fogyasztói csoportról van szó. A hirdetésekben nem volt utalás a fogyasztói csoport jellemzőire, a hirdetés megtévesztő szövege azt sugallta az ügyfeleknek, hogy a kft. azonnal készpénzt folyósít a nehéz anyagi helyzetben lévők számára is.
A kecskeméti és a miskolci irodát felkereső ügyfeleknek az üzletkötők M. Csaba vádlott utasítására nem adtak megfelelő tájékoztatást a fogyasztói csoport lényegéről, annak működéséről, az ügyfeleket abban a hiszemben hagyták, hogy hitelt fognak folyósítani részükre. A csoport tagdíjat szedett és arról tájékoztatta az ügyfeleket, hogy a szerződéskötést követő 30 napon belül, de legkésőbb 2-3 hónapon belül biztosan meg fogják kapni az igényelt összeget.
Az üzletkötők jutalékos rendszerben dolgoztak, azaz érdekükben állt az, hogy M. Csaba vádlott utasításának megfelelően, megtévesztő módon tájékoztassák az ügyfeleket, mivel így tudtak nagy számban szerződést kötni.
Az igényelt pénzt a sértettek közül senki sem kapta meg. A fogyasztói csoportok nem pénzügyi intézmények, így ezeket a társaságokat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hatáskör hiányában nem felügyeli, illetve az engedélye sem szükséges ezen cégek alapításához és működéséhez.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet teremtő Vulcan Shield Global (VSG)... Teljes cikk
A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk
- Négymillió forinttal szívódott fel az önjelölt ács 3 hete
- A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman 3 hete
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 1 hónapja
- A NAV nevében keresik meg áldozataikat a csalók - erre kell figyelni! 1 hónapja
- Ekkor kezdi meg működését a Halms Hungary Miskolcon épülő üzemének első gyártóegysége 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: adathalász csalók támadhatnak 2 hónapja
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 3 hónapja
- Szélhámos távmunkások - így próbálnak bejutni a hackerek a cégekhez 4 hónapja
- Tudásalapú munkahelyek születnek – a Mercedes K+F központot nyit Magyarországon 4 hónapja
- Csaknem tízmilliárd forint áfát csalhatott el egy bűnözői kör 4 hónapja
- Filmekbe illő börtönhekkelés: a rab átírta a munkanapokat, és kedvezményeket osztott 5 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben