Több száz fiktív cég akadt fenn az adóhatóság rostáján
Több száz fiktív cég akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rostáján, év elejétől már csaknem 13 ezer cég esett át az új adóhatósági szűrő-vizsgálaton, amelynek célja az úgynevezett céglovagok kiszűrése, akik csak azért alapítanának társaságot, hogy megcsapolják az államkasszát - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
A vizsgálattal három esetben találkozhatnak az adózók: cég alapításakor, ha a vezető tisztségviselő, vagy a többségi befolyással rendelkező tag személye megváltozik, illetve ha az eljárást az alapítani tervezett cég leendő vezető tisztségviselője vagy tagja az e célra szolgáló adatlap állami adóhatósághoz történő benyújtásával kéri.
A tájékoztatás szerint minden esetben a cég többségi vagy minősített befolyással rendelkező tagjainak és a vezető tisztségviselőinek adózási előéletét veszi górcső alá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Ha a törvény által meghatározott feltételek fennállnak, az adóhatóság az adószám megállapítása iránti kérelmet el kell, hogy utasítsa, illetve már működő cég esetében az akadály elhárítására szólítja fel a céget. Ennek eredményeként ez év elejétől kezdve 12.311 cégbejegyzésre kötelezett szervezetből 419 nem kezdhette meg "céglovagi" tevékenységét, mert a NAV jogerősen elutasította az adószám megállapítása iránti kérelmüket. A működő cégek vezető tisztségviselői, illetve tagjai személyében bekövetkezett változások körét is tekintve, 3.028 esetben merült fel olyan akadály, amelynek következtében az állami adóhatóságnak az eljárást le kellett folytatnia.
Azoknál a cégeknél, amelyek az adóregisztrációs eljárás próbáját kiállva -– adószámot kapnak, részletes kockázatelemzési eljárást végez a NAV. Ennek során eddig közel 4 ezer kérdőívet küldött ki az adózó által végezni kívánt tevékenység személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeinek elemzése céljából.
A közlemény szerint március közepéig csaknem 700 kérdőívet küldtek vissza az adózók, az esetek többségében teljes körűen kitöltve, amely alapján közel 200 ellenőrzés elrendelésére született javaslat. Eddig 53 esetben került sor adószám felfüggesztésére vagy törlés kezdeményezésére azért, mert az adózó a kérdőívet nem küldte vissza, illetve a revízió a megadott címen nem találta meg az adózót.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami... Teljes cikk
A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Teljes cikk
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
A tudás törvényei: a megértés kulcsa