kapubanner for mobile

Több százezres jutalmat is kaphatnak az Uber új sofőrjei

A fuvarok után fizetett járulék egységesen nyolc százalék lesz.

Személyre szabott ösztönző programmal és több százezres bónuszokkal csábítja a budapesti taxisofőröket az Uber – írja a HVG egy e-mailre hivatkozva, amit a cég küldött ki a mostani sofőrjeinek kedd reggel. Eszerint az egyedi ösztönzők minden sofőr számára elérhetőek lesznek és a cég a vezetési szokásokhoz igazodva kínál jutalmakat.

A vezetők meghívhatnak új kollégákat a céghez, amiért ők is jutalmat kapnak, ha az ő ajánlásukkal csatlakozó sofőrök 180 napon belül legalább 50 utat teljesítenek. A meghívásos rendszeren keresztül regisztrálók 350, a többi új sofőr pedig 250 ezer forintos jutalmat szerezhet, amennyiben az első héten teljesíti az első ötven fuvarját, ha ezt az első héten túl, de 180 napon belül teljesíti, akkor 100 ezer forintos jutalomra számíthat a sofőr.

A levél szerint a sofőröknek szeptember 17. után egységesen 8 százalék jutalékot kell fizetnie. Jutalékot a szolgáltatás indulása előtt regisztráló sofőröknek nem kellett fizetniük, a később csatlakozók bevételeik 5 százalékát fizették ki a cégnek.

Az Uber 2024 februárjában jelentette be, hogy nyolc évvel a kivonulása után visszatér Budapestre.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek