Több tízezer dolgozó fizetését fagyasztja be az olajóriás
Befagyasztja alkalmazottai alapfizetését a világ egyik legnagyobb olajvállalatának számító BP idén - tudósít az MTI-Eco alapján a Napi Gazdaság.
A kedvezőtlen külső körülmények a kőolaj árának meredek esését jelentik az elmúlt hónapokban, amely miatt több olajipari vállalat is költségcsökkentésre, vagy beruházásainak visszafogására készül.
A BP szóvivője nem közölt részleteket a belsős üzenetről, de a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy valóban nem terveznek idén fizetésemelést, és erről tájékoztatták a munkatársakat.
Az olajiparban a fizetések jelentős költségtételt jelentenek a vállalatoknak. A BP saját adatai szerint 2013-ban közel 84 ezer alkalmazottjuk volt, és nagyjából 13,6 milliárd dollárt fizettek nekik különböző juttatások formájában.
MTI-Eco/Napi Gazdaság
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A török Dogus Cay élelmiszeripari vállalat első külföldi üzemének megépítésével 440 új munkahely jön létre Orosházán; a 42 milliárd forintos... Teljes cikk
A légtechnikai berendezésekkel foglalkozó Weger Hungária Kft. nagyjából 9,5 milliárd forint értékben új gyárat épít Jászárokszálláson, aminek... Teljes cikk
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
- Dajkák, asszisztensek, rendszergazdák: tényleg ennyit ér 40 ezer ember munkája? 5 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 6 hónapja
- Közszolgák figyelem! Januártól ekkora fizetésemelés jön 6 hónapja
- Lemaradtak a középvezetők – csak ennyivel nőtt a fizetésük idén 6 hónapja
- Sokkoló felmérés: tízből nyolc cég idén sem ad fizetésemelést 7 hónapja
- Hamarosan drágább lesz a munkaerő: ekkora fizetésemelést terveznek adni a cégek 9 hónapja
- AI, AI, mondd meg nékem, kit rúgjak ki jövő héten – és ez nem mese! 10 hónapja
- Magyar Péter: a kormány helyenként 30 százalékos fizetésemelést adott saját magának 10 hónapja
- Spórol az állam, leépít a Posta – kik kerültek sorra? 10 hónapja
- Dupla béremelés jön – tízezreknek nő a fizetése a közigazgatásban 11 hónapja
- Felmérés: az otthonról dolgozó alkalmazottak kevésbé valószínű, hogy fizetésemelést vagy előléptetést kapnak 12 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?