Lemaradtak a középvezetők – csak ennyivel nőtt a fizetésük idén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚgy tűnik, idén a középvezetők maradtak le a legjobban a bérversenyben: átlagosan kevesebb mint 7 százalékkal nőtt a fizetésük, miközben több ágazatban ennél jóval nagyobb volt az emelés. Csak az egészségügy és a gyógyszeripar tudott igazán előrelépni – derül ki a Moore Hungary adataiból, amelyeket az Economx ismertetett.
A középvezetők béremelkedése idén elmaradt az országos átlagtól: 2025 harmadik negyedévében átlagosan mindössze 6,9 százalékkal nőttek a fizetések ebben a szegmensben. A Moore Hungary elemzése szerint ez a növekedés ugyan némi reálbér-emelkedést jelent, de kérdéses, hogy a visszafogott emelések mellett hosszabb távon sikerül-e megtartani a tapasztalt munkaerőt – írja az Economx.
A felmérés közel 500 középvezető béradatait vizsgálta több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál. Az elemzett pozíciók 800 ezer és 1,2 millió forint közötti bruttó havi bérsávba estek. Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere szerint a középvezetők körében tapasztalt bérnövekedés a 7 százalékos szintet sem érte el, ami elmarad az általános bértrendektől.
Bár a visszafogott fizetésemelés nem okozott tömeges elvándorlást, a fluktuáció továbbra is alacsony maradt: a kilépési arány 3 százalék alatt volt a harmadik negyedévben. Ennek egyik oka, hogy a jelenlegi piaci környezetben nehéz munkahelyet váltani, még a középvezetői szinten is
– tette hozzá a szakértő.
Az üzleti szolgáltatóközpontok (BSC-k) középvezetőinél a bérek az elmúlt évben átlagosan 7,6 százalékkal nőttek, miközben a fluktuáció ezen a területen is visszaesett, 1,7 százalékra.
A toborzási adatok sem festenek kedvező képet
A Profession.hu szerint 6 százalékkal csökkent a legnagyobb állásportálon feladott hirdetések száma az előző évhez képest, miközben 10 százalékkal nőtt az egy pozícióra jelentkezők átlagos száma. Egyedül az egészségügy és a gyógyszeripar mutat növekedést: itt több a meghirdetett állás és 15 százalékkal magasabbak a bérajánlatok.
Ezzel szemben több ágazatban jelentősen visszaesett a munkaerő-kereslet:
- a vendéglátás és turizmus területén például a felére csökkent az új hirdetések száma,
- míg a közigazgatásban 37,
- a HR és munkaügy területén 33,
- a mérnöki munkakörökben 32,
- az IT és fejlesztés szektorban pedig 30 százalékos volt a visszaesés
– írta a Haszon.hu az állásportál adatai alapján.
Fizetésemelés: mennyi az annyi 2025-ben?
kép: freepik
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc