kapubanner for mobile

Tom Lantos visszavonul

Tom Lantos demokrata párti amerikai kongresszusi képviselő szerdán bejelentette: nyelőcsőrákja miatt visszavonul a politikától, az idei választásokon már nem indul újra a képviselőházi mandátumért.

A budapesti születésű Tom Lantos a holokauszt egyetlen olyan túlélője, akit valaha is a washingtoni kongresszus tagjává választottak. A február 1-jén 80. életévét betöltő politikus az alsóház külügyi bizottságának befolyásos elnöke, az emberi jogok érvényesítésének elkötelezett híve. Az amerikai törvényhozás alsóházának 1981-ben lett a tagja, azóta 14 ízben nyerte el a mandátumot Kaliforniában.

"Az orvosi rutinvizsgálat során kiderült, hogy nyelőcsőrákom van. E fejleményre tekintettel, valamint a szükséges kezelés miatt, nem indulok az újraválasztásomért" - közölte Lantos közleményben.

Azt írta, hogy felnőttként az emberi jogok, a polgári szabadságok és a társadalmi igazságosság szószólója igyekezett lenni hazájában és külföldön egyaránt. Leszögezte, hogy mandátumának hátralevő idejében is lelkesedéssel folytatni kívánja ezt a fontos munkát.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek