Tovább tárgyal a kormány és a Dunaferr
Folytatódnak kedden a kormány és a Dunaferr cégcsoport közötti tárgyalások - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szűkszavú közleményéből.
A megvásárlásról szóló döntés azután született, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 1500 fős létszámleépítést jelentett be augusztus 12-én, amit a vállalat tartós veszteségességével indokoltak a tulajdonosok.
Később az MTI Hírcentrum úgy értesült, hogy a magyar állam a Dunaferr mintegy 150 milliárd forintos tartozásának jelentős részét vállalná át a vasmű tulajdonjogáért cserébe.
Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött válaszlevelében jelezte: a cég tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről.
A tulajdonosok hangsúlyozták: nagyra értékelik a figyelmet, amellyel a magyar kormány az ISD Dunaferr helyzetét kíséri, és feltétlenül számítanak az aktív együttműködésre annak érdekében, hogy közösen enyhítsék az európai gazdasági válság vállalatot sújtó hatásait.
Az NGM az ISD Dunaferr Zrt.-vel való folyamatos kapcsolattartásra Czomba Sándort jelölte ki, aki augusztus 29-én informális tárgyalást folytatott a cégvezetéssel. Akkor a kormány azt kérte a Dunaferr vezetőitől, hogy a tárgyalások lezárásáig egyetlen embert se bocsássanak el.
Az ISD Dunaferr Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: "mivel a csoportos leépítés folyamatából adódóan az elbocsátások legkorábban november elején lesznek esedékesek, a Dunaferr álláspontja szerint akkor célszerű visszatérni erre a kérésre".
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Így segíti a magyar kormány az elbocsátott dolgozókat 8 hónapja
- Így támogatja a kormány a dunai vasműből elbocsátott dolgozókat 8 hónapja
- Még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra 9 hónapja
- Brüsszel tönkretette, a kormány megmenti? Milliárdos támogatás a Dunaferr-dolgozóknak 10 hónapja
- Ábécésorrendben, egyesével mondtak fel a Vasmű 1700 dolgozójának 10 hónapja
- Elkezdte a csoportos létszámleépítést a Dunaferr utódcége 10 hónapja
- Megnyílt a 155 milliárd forintos keretösszegű vállalkozói program 10 hónapja
- Béremelést kapnak a falvak és kistelepülések köztisztviselői 11 hónapja
- NGM: erre van szükség a vállalkozások növekedéséhez 12 hónapja
- Június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre 12 hónapja
- Mi lesz a Dunai Vasmű dolgozóival? 12 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?